Ha a szexuális életről van szó, a járvány sokak számára jelentett áldozatokat ezen a téren. De vajon tartósak-e ezek a károk? Ennek a kérdésnek járt utána a BBC.
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
A pandémia előtt sok pár úgy élt, mint „két hajó, amelyik halad át az éjszakán” – mondja Emily Jamea, Texas állambeli szexterapeuta. Azok a párok, akik korábban állandóan valamilyen kötelezettségnek tettek eleget az otthonukon kívül, most arra kényszerültek, hogy kicsit lelassuljanak, és végre megkapták az áhított pihenőt. A kapcsolatukban talán először lehetőségük volt egy kicsit semmit sem csinálni, csak egymásra figyelni és együtt tölteni az estéiket.
„Kezdetben a járvány lehetőséget adott az embereknek arra, hogy ismét egymásra találjanak úgy, ahogyan azt korábban talán csak a nyaralások alatt tehették”
– mondja Jamea.
Az idő előrehaladtával azonban a legtöbb párt szexuális vágya zuhanórepülésbe kezdett. A tanulmányok a világ minden tájáról hasonló jelenségekről számolnak be. Indiában, Oroszországban és az Egyesült Államokban is készült olyan tanulmány, amely azt bizonyítja, hogy a szexuális aktivitásunk 2020-ban csökkent, legyen szó a páros együttlétekről vagy éppen az önkielégítésről.
„Úgy gondolom, hogy ennek oka nagyrészt az, hogy az emberek túlságosan megterheltek” – mondja Justin Lehmiller, szociálpszichológus és az amerikai kutatást végző The Kinsey Institute kutató munkatársa.
A legtöbb ember számára a járvány okozta lezárások bizonytalanságot és félelmet hoztak. Sokan soha nem látott egészséggel kapcsolatos szorongást, pénzügyi bizonytalanságot és egyéb jelentős életváltozásokat tapasztaltak.