A legtöbben azonban kénytelenek az árat is szem előtt tartani, és persze olyan is van, hogy ez az egyetlen szempont.
Ezek a legolcsóbb kerületek
Aki minél olcsóbban szeretne lakást venni, annak sem feltétlenül kell lemondania a főváros, de még csak a belváros nyüzsgéséről sem.
Igaz, hogy ugyanazért az árért, amiért vidéken családi házat lehet venni, itt legfeljebb garzonokat találni, mégsem lehetetkeb 5 millió alatt élhető otthonokat találni. Olvass még a témában
Milyen bögréből iszol? Ezeket a meglepő dolgokat árulja el rólad
7 virág, amit áprilisban érdemes elültetni – és már nyár elején virágba borítják a kerted
A teflon serpenyő, ami megosztja a konyhákat: van, aki esküszik rá, van, aki kidobta
5+1 egyszerű lakberendezési trükk, amivel a legtöbbet kihozhatod a természetes fényből
Néhány ingatlanoldal átlagos négyzetméterárait összevetve az látszik, hogy jelenleg Budapesten belül a külső városrészekben legalacsonyabbak az ingatlanárak: Csepel-Belvárosban nagyjából 140 ezer forintos négyzetméteráron lehetett lakáshoz jutni 2014-ben, de nem sokkal voltak drágábbak az ingatlanok a Havannatelepen, Újpalotán, Újhegyen, Csillagtelepen vagy éppen Kispesten sem – derült ki az otthon.hu felméréséből.
A Belvároshoz közelebb eső VIII. kerületben sem lehetetlen jó áron lakást kifogni: az ingatlan.com mutatói szerint ebben a kerületben az átlagos négyzetméterár 287 ezer forint, de ez persze sokkal magasabb lehet, ha a nagykörúton belül keresünk ingatlant, és lényegesen olcsóbb, ha a rehabilitációs területeken kívül.
Rövid keresgélés után úgy tűnik, a Lujza vagy éppen a Diószeghy Sámuel utcában jó eséllyel lehet 5 millió forint alatt kis garzonokat találni, de érdemes szétnézni a Kálvária tér környékén is, ami sokat fejlődött az elmúlt években, de az ingatlanárak még mindig barátságosabbak a többi, belvároshoz közeli kerülethez képest.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






