Megvoltak saját elképzeléseim a börtönéletről, a rabokról. Nemrég alkalmam nyílt arra, hogy részt vegyek egy börtönlátogatáson, melynek alkalmával szerettem volna kicsit túllátni azon, amit a szemmel érzékelünk. Nos, ez sikerült. Ez a kétrészes cikksorozat nem a kemény, börtönben töltött mindennapokról szól, hanem az emberekről, rabokról és szabadokról, egy különleges élethelyzetről…
2/6 „Idegen közöttünk”
A börtönélet folyamatos krízishelyzet: onnan nem lehet szabadságra menni, mint a munkahelyről, vagy elbújni, elfutni sincs hová, a problémák elől, melyekből az összezártság és egyéb tényezők miatt folyamatos utánpótlás van.
Ott és akkor mindenkinek meg kell oldani, képességei szerint. Így logikus, hogy az ott élők viselkedésében, érzelmi és etikai képességében, kisebb-nagyobb mértékben regresszió tapasztalható.
Ez konyhanyelven, nagyon kisarkítva(!) azt jelenti, hogy olyan érzelmi válaszreakciókat adnak az őket érő új ingerekre, mint a gyerek. Látogatásunk alkalmával különbözőképpen viselkedtek, de egy dologban mégis azonosan: igyekeztek felhívni a figyelmet magukra.
Többnyire bizonytalanul elindultak a rácsok, azaz mifelénk, de volt aki „meghökkentés” gyanánt odakiáltott: reakciót várva. Pont, mint a gyerekek: figyelmet kívánt felkelteni, ez adja a sikerélményt.
Ez jól példázza, hogy ingerszegény ott bent a környezet, a programok, a lehetőségek ellenére. Azt is megmutatta, hogy milyen erős feszültség van az ott élőkben.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!