A szüzek hónapjának negatív vonásai
A halogatáson túl akad még néhány negatív jelző ebben az időszakban, hiszen ahogy minden jegynek, úgy a szüzeknek is vannak kevésbé előnyös tulajdonságaik. Ilyen a kritikai hajlam, amire ők kiemelten hajlamosak, viszont cserébe a legkevésbé sem tűrik jól, ha véleményezik őket.
Szeptemberben észreveheted magadon, hogy sértődékenyebbé, érzékenyebbé válsz, viszont ezzel párhuzamosan hajlamos leszel arra, hogy másokat rendszeresen negatív jelzőkkel illess.
Erre az időszakra nem jellemző a határozott és önálló döntések meghozatala. A szüzeknek nincsenek improvizációs képességei, sokkal jobban érzik magukat, ha meglévő mintákat másolhatnak, gyakorolhatnak. Ebben nagyon precízek és kitartóak, de általában bajban vannak, ha saját maguknak kell dönteniük, főleg, ha hirtelen kell választaniuk. Így ezt mi is érezhetjük: nem leszünk tettre készek, önállóak.
Persze, amit muszáj, azt mindenki teljesíteni fogja, de a többségnek sokkal jobban esik, ha irányítottan dolgozhat. Ha mégis önálló munkavégzésre kerül sor, a legtöbben ilyenkor inkább terveznek, listát írnak, és a korábbiaknak megfelelően rendszereznek – a halasztható teendők végrehajtása áttevődik a következő hónapra. Olvass még a témában
Paradicsomot sütve, spenótot nyersen: így érdemes enni a zöldségeket!
Egyre több a szorongó ember. Gyógyszerek nélkül így oldható
Melyik karácsonyi tradíció emelné új szintre az ünnepeket? Teszteld, mit kellene bevezetned!
3 szégyentelen dolog, ami segít, hogy ne adjam fel az edzést – Akkor is, ha mások szerint ciki ezt csinálni
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






