Aggodalom
25 évesen még azon aggályoskodtunk a barátnőimmel, hogy hogy nézünk ki, ennek a helyét pedig átvette az egzisztenciális szorongás. Most a jövőnk miatt nyugtalankodunk: megkapjuk-e az előléptetést, mennyi lesz a fizetésemelés, meddig kell még fizetni a hitelt, mennyit tudunk félretenni és mi lesz velünk nyugdíjasként. Nagyon jó móka! (nem)
Elég
Pont nemrég beszélgettünk arról a barátnőimmel, hogy ebben a korban már végre eljutottunk oda, hogy meghúzzunk bizonyos határvonalakat és nem engedjük, hogy azt bárki átlépje. Én kerek perec megmondtam anyámnak, hogy a továbbiakban nem vagyok kíváncsi a kis piszkálódó megjegyzéseire – amiket 35 évig voltam kénytelen elviselni – és ha nem fogja vissza magát, nem látogatom meg.
A húgom karácsonykor a család előtt kérte meg kedvesen, de határozottan a nagybátyánkat, hogy ne ölelgesse részegen. Zsuzska barátnőm közölte a főnökével, hogy hétvégenként ne keresse telefonon. Berni barátnőm pedig egy baráti vacsora közepén szólt oda mosolyogva a férjének, hogyha elereszt még egy kis „viccet”, ami rajta (Bernin) csattan, akkor ő is elkezd poénkodni, de abban nem lesz köszönet. Ujjongtam magamban, hogy hajrá, Berni! Imádok tanúja lenni, amikor egy nő végre kiáll magáért. Olvass még a témában
