Időnként befészkeli magát egy kérdés a fejembe: vajon a pasik tényleg annyira másképp gondolkodnak – úgy kb. – mindenről, mint a csajok?
Olyan gyakran hallani, hogy a nők a Vénuszról, a férfiak a Marsról jöttek. Meg ott van az a rengeteg mítosz, amit mindenki hallott már ezerszer, de igazából senki sem tudja, hogy mennyire valósak; például a nők több tízezer szót mondanak ki egy nap, míg a pasik csak pár százat. Vagy hogy a lányok sokkal érzelmesebbek, mint a fiúk. Sok-sok állítás, amit a kutatók időnként előkapnak, újravizsgálnak, majd valami egészen más megállapításra jutnak. Talán sose derül ki, melyik igaz és melyik hamis, de bevallom, időnként kedvem lenne beleolvasni a férfiak gondolataiba, csak hogy legalább egyszer megérthessem őket.
Ez az egész dolog néhány napja gondolkodtatott el megint, amikor egy barátnőm, Barbi (ő volt az, aki rádumált a balatoni hétvégére) felhívott, hogy elújságolja élete szerelmi rovatának legfrissebb bejegyzését. Egy hónapja megismerkedett egy sráccal, túl voltak már három randin, majd a legutóbbi után se szó se beszéd felszívódott a pasi.
– Először azt hittem, nagyon elfoglalt, és azért nem keres. Aztán kezdtem megijedni, hogy baja esett, és még bűntudatom is támadt, amiért szegény a kórházban fekszik, én meg gondolatban mindenfélének lehordom. De Facebookon folyton ott volt a zöld pötty a neve mellett, öt nappal a randi után pedig megjelölték valami parti fotón három lány társaságában.
– Kérlek, mondd, hogy nem írtál rá ezek után – válaszoltam Barbi monológjára.
– Hát… Nem akartam, de tudod, milyen nehéz megállni a dolgot. Csak kíváncsi voltam, miért döntött úgy egy hónap után, hogy szó nélkül lelép.
– És mi volt a válasza?
– Nos, a válasz annyi volt, hogy „Látta: 14:53”.
Valószínűleg minden lány járt már Barbi cipőjében, na meg persze az enyémben is. Ilyenkor nehéz bármi vigasztalót mondani, hiszen valójában egyikünk sem tudja, miért lépett le a srác. Persze elmondtam, hogy sokkal jobbat érdemel (és így is van!), meg hogy majd ráébred a pasi, hogy mekkorát hibázott, de addigra késő lesz. Ezek után viszont már-már adta magát az újabb kihívásom: megpróbálok legalább egy kicsit közelebb kerülni a férfiak gondolkodásmódjához, és kideríteni, ők hogyan vélekednek néhány dologról. Az pedig, hogy Bencével, egy régi baráttal találkozom a héten, duplán kapóra jött.
Séta a férfiak univerzumában
Nem is gondoltam volna, hogy egy baráti találkozó előtt ennyire ellentétes érzések foghatnak el. Egyrészt nagyon izgatott voltam, hiszen megszámlálhatatlan alkalommal jutottak eszembe a kedves és vicces emlékek Bencével. Másrészt viszont legalább annyira görcsben állt a gyomrom, mintha államvizsgázni indulnék. Mi van, ha már nem tudunk egymással elbeszélgetni? És ha távolságtartóan viselkedik majd? Te jó ég, remélem, nem lesznek kínos csöndek, mert olyankor mindig sikerül valami hülyeséget mondanom, csak hogy legyen egy kis „háttérzaj”.
A programtervünk már meg is volt: találkozunk a Margit-szigeten, és kihasználjuk, hogy átmeneti kabátban még nem fagy le minden testrészünk. Elvégre ki tudja? Talán ez az utolsó napsütéses hétvége, aztán visszatér az eső, a sár és a kedvetlenség.
A szökőkút felé sétálva épp azon agyaltam, vajon hogyan kezdjem majd a beszélgetést, amikor valaki váratlanul átkarolta a vállamat. Hirtelen annyira megijedtem, hogy kecses békamozdulattal félreugrottam, majd szembenéztem a „támadómmal”.
– Mindenkit így szoktál üdvözölni? – kérdezte Bence nevetve .
– Ezt inkább én kérdezhetném tőled, nem igaz? – válaszoltam, és bár kínosan éreztem magam, tekintve, hogy legalább 10 szempár meredt rám az iménti akcióm miatt, mégis örültem, hogy Bence ezzel a mozdulattal sikeresen megtörte a jeget.
Minden olyan volt, mint évekkel ezelőtt. Egy pillanatra még el is feledkeztem arról, hogy egy 25 éves szingli lány vagyok, aki néhány hónapja még a buszon is sírva fakadt a szakítása miatt. Persze az emlék hamar visszatért, tekintve, hogy Bence feltette A KÉRDÉST, amire egyetlen egyedülálló nő sem válaszol szívesen.
– És jársz most valakivel?
Nem akartam az egész szerelmi kavalkádot a nyakába zúdítani, de tudjátok, hogy van ez; ha megnyitod a csapot, nem egyszerű elzárni. Elmeséltem a szakítás részleteit, az új barátnő betoppanását, az érzelmi hullámvasutat, sőt, még az átalakítós listámról is meséltem neki. Kicsit tartottam attól, hogy teljesen bolondnak néz majd, de pozitívan csalódtam: végtelenül megértő volt, sőt, még azt is elárulta, hogy a szakítás általában őt is ennyire megviseli, csak lista helyett ő inkább az edzést választja. Ezek után rögtön eszembe jutott Barbi és a láthatatlanná váló randi partnere, úgyhogy muszáj volt rákérdeznem Bencénél: mégis miért tűnnek el a pasik néha úgy, mint a hullámcsatok a fürdőszobából?
– Hát, a rosszul sikerült első randik után szerintem sokan felszívódnak. Persze nem dicséretes dolog, de azt hiszem, a pasik többsége szeretné elkerülni a kínos beszélgetést. A „hova tart a kapcsolatunk” témától is ódzkodunk, hát még ettől.
– Oké, tegyük fel, hogy valamennyire megértem, ha TÉNYLEG szörnyű volt a találkozó. De mi a helyzet akkor, ha egyébként jól sikerült? Nem volt kínos csend, sokat nevettetek, aztán mégis elnyeli a föld?
– Nálam ennek több oka lehet. Sok stressz, gondok a munkahelyemen, de arra is volt már példa, hogy ismét felbukkant az exem, és hozzá mégiscsak erősebb érzések fűztek.
Ezek után csak úgy záporozni kezdtek belőlem a kérdések, hiszen annyira érdekes volt belelátni egy pasi fejébe, mindenféle szuperképesség nélkül. Például mi a helyzet a szingliséggel? Őket is nyaggatják az ismerőseik, kapnak idegesítő beszólásokat, esetleg aggódnak amiatt, hogy talán évek múlva sem lesz senkijük? Bence válaszából megtudhattam, hogy ebben a témában nagyon is eltérőek vagyunk. Őt egy cseppet sem zavarja, hogy nincs barátnője (bár néha eszébe jut a dolog, de nem aggódik az agglegény élet miatt), és a haverjai sosem szólnak be neki emiatt. A mázlista! Jó, persze az én barátnőim sem viccelődnek ezen, de már előre rettegek a karácsonyi vacsorától, amikor a terítéken nem csak isteni kaják lesznek, hanem egyúttal az én szerelmi életem is.
Aztán ott van az örök kérdés: mennyire szeretik a pasik, ha egy lány kezdeményez? Vajon ezt szexisnek és magabiztosnak tartják, vagy inkább kétségbeesettnek? Bár a filmekben nagyon dögösen néz ki, Bence szerint bőven elég az, ha egy mosollyal vagy egy kacér pillantással tudatja a lány a kiszemeltjével, hogy nem közömbös iránta. De az, hogy a csaj menjen oda és hívja meg őt egy italra, hát, azt már kevésbé tartja ideálisnak.
– Oké, még egy utolsó kérdés, és ígérem, nem faggatlak tovább. Egy pasi szerint mi a legjobb program az első randin?
– Ha tényleg egy hullámhosszon vagyunk a lánnyal, akkor szinte minden jöhet. Bár én először jobban szeretek csak sétálgatni, beszélgetni, rájönni, hogy mennyire kedveljük egymást. Utána jöhetnek az úgymond „költségesebb” programok. De rögtön étterembe menni? Még csak le se tudunk lépni, ha kínos lenne a szitu. Ja, és ami szerintem nagyon fontos: ha egy lány sokat beszél az exéről, akkor biztosan nincs még túl rajta. Ilyenkor nálam a komoly kapcsolat esélyei jócskán lecsökkennek.
Jó, azt mindig is tudtam, hogy az ex tabutéma, és az első randin (vagy bármikor) nem illik meghívatni magad háromfogásos vacsira a Hilton étteremben. De Bencének köszönhetően legalább azt is megtudtam, hogy mennyire sokat számíthatnak ezek az apróságok is egy „betöltés alatt álló” kapcsolatnál. Mire ezeket átbeszéltük, már bőven elkezdett sötétedni, és noha kellemes volt az idő őszhöz képest, kijelenthetem, hogy a testhőmérsékletem kritikusan alacsonyra csökkent. Úgyhogy következett a B-terv, és elmentünk biliárdozni egyet a régi törzshelyünkre.
A biliárdasztal túloldalán
Amikor már a második meccset játszottuk (természetesen vesztésre álltam…), feltűnt, hogy az egyik asztalnál ülő srác már hosszú ideje néz. Először azt hittem, hogy a játékot követi figyelemmel, de miután minden pillantásnál összetalálkozott a tekintetünk, kezdtem többet beleképzelni a helyzetbe. Még szerencse, hogy nem Kitti barátnőm volt velem, különben biztosan addig erősködött volna, míg oda nem megyek hozzá. Bencétől viszont megtanultam, hogy ez nem éppen a legjobb taktika. Már a negyedik kört is lejátszottuk, de az asztalnál ülő srác továbbra is csak a távolságtartó szemezés elvét követte. Én ekkorra már annyira fáradt voltam, hogy úgy döntöttünk, ideje lezárni az estét és elindulni hazafelé.
Elbúcsúztam Bencétől, és úgy terveztem, sétálok egy kicsit a metróig. Már épp indultam volna, amikor megpillantottam a szemezős srácot a lépcsőnél. Amikor meglátott, rögtön felém sétált, és kedvesen bemutatkozott. Gergőnek hívják, és szimpatikusnak talált, de nem akarta megzavarni a „randimat”. Ugyanakkor szívesen meghívna egy italra, vagy legalább elkérné a számomat, hogy megismerkedhessünk egymással. Végül is nincs veszítenivalóm, gondoltam magamban, így bepötyögtem a telefonjába a számom a nevemmel együtt, és elköszöntem tőle. Azt ugyanis nem akartam, hogy a lefáradt, álmos gondolataimtól egy pillanat alatt kiábránduljon belőlem.
Ennek már két napja, a srác pedig azóta sem keresett. Na nem mintha aggódnék emiatt, hiszen körülbelül három percet beszélgettünk, és Bencének köszönhetően már azt is tudom, hogy ez nem feltétlenül az én hibám.
A pasik és a csajok kicsit máshogy működnek; mi szeretünk beszélni az érzéseinkről, aggódunk a biológiai óránk miatt, és kíváncsiak vagyunk, miért tűnnek el a randik után. De nem hiszem, hogy ez rossz lenne. Sőt, talán a különbségeink miatt passzolunk néha annyira egymáshoz. Mint a tetris játékban: az eltérő formák egészítik ki egymást a legjobban!