Séta a férfiak univerzumában
Nem is gondoltam volna, hogy egy baráti találkozó előtt ennyire ellentétes érzések foghatnak el. Egyrészt nagyon izgatott voltam, hiszen megszámlálhatatlan alkalommal jutottak eszembe a kedves és vicces emlékek Bencével. Másrészt viszont legalább annyira görcsben állt a gyomrom, mintha államvizsgázni indulnék. Mi van, ha már nem tudunk egymással elbeszélgetni? És ha távolságtartóan viselkedik majd? Te jó ég, remélem, nem lesznek kínos csöndek, mert olyankor mindig sikerül valami hülyeséget mondanom, csak hogy legyen egy kis „háttérzaj”.
A programtervünk már meg is volt: találkozunk a Margit-szigeten, és kihasználjuk, hogy átmeneti kabátban még nem fagy le minden testrészünk. Elvégre ki tudja? Talán ez az utolsó napsütéses hétvége, aztán visszatér az eső, a sár és a kedvetlenség.
A szökőkút felé sétálva épp azon agyaltam, vajon hogyan kezdjem majd a beszélgetést, amikor valaki váratlanul átkarolta a vállamat. Hirtelen annyira megijedtem, hogy kecses békamozdulattal félreugrottam, majd szembenéztem a „támadómmal”. Olvass még a témában
– Mindenkit így szoktál üdvözölni? – kérdezte Bence nevetve .
– Ezt inkább én kérdezhetném tőled, nem igaz? – válaszoltam, és bár kínosan éreztem magam, tekintve, hogy legalább 10 szempár meredt rám az iménti akcióm miatt, mégis örültem, hogy Bence ezzel a mozdulattal sikeresen megtörte a jeget.
