Hiszen az első szerelmek valamilyen különös oknál fogva mély nyomot hagynak bennünk. Mérföldkőnek számítanak. És bár a középiskolai kapcsolatom úgy 7 éve véget ért, még mindig vannak olyan mozzanatai, amikre tisztábban emlékszem, mint a két nappal ezelőtti programomra.
A kicsit bénázós randikra, egy mindent elsöprő csókra vagy az első alkalomra, amikor egy fiú besétált a szobámba – és kivételesen nem egy rokonom volt az. Fogadni mernék, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Elvégre a legelső kapcsolatunk alatt éljük az egyetlen olyan időszakot, amikor úgy vagyunk szerelmesek, hogy előtte még sosem törték össze a szívünket. És bár utána megismerkedhetünk jobb emberekkel, lehetünk sokkal boldogabbak, mégsem lesz még egy olyan, ahol sosem tapasztaltuk meg a szakítás fájdalmát. Olvass még a témában
Elmúltam 35 és nem aggaszt, hogy sosem leszek senki felesége vagy anyukája
Ha erről érdeklődik a párod, akkor jó eséllyel félrelépést tervez
5 hálószobai csalódás nőknél, amit a tudatlanságnak köszönhetünk
„A válás az ő korában még stigma volt” – Az X generáció női már nem olyanok, mint az anyjuk volt
Néhány napja kezdtem el ezeken gondolkodni, miután Hópihével, a legújabb barátommal megérkeztünk a családi házhoz. Talán mondanom sem kell, hogy szerelem volt első látásra mindkét irányból: a szüleim és a tesóim odavoltak a kutyáért, ő pedig imádta a házi kosztot és a nagy kertet.
