Miután leszálltunk, és a kézremegésem is abbamaradt, engem is elöntött az adrenalin, így egy kisebb séta után ráböktem a következőre: a 117 méter magasban forgó körhintára. Ettől még Kitti is megijedt egy kicsit, de a szabály az szabály! Bár azt hozzá kell tennem, hogy amilyen bátor voltam lentről, olyan félénk lettem fent: a hatalmas szél, és a miniatűrré változott emberek ugyanis megerősítették bennem, hogy most aztán tényleg NAGYON távol vagyok a talajtól.
A délutánunk megállás nélkül így zajlott, Kitti a hullámvasutakat választotta ki sorra (amiken én szinte a szememet sem mertem kinyitni), én pedig hol egy Kísértetkastélyra, hol egy Szabadesésre böktem rá. Mire beköszöntött az este, már szinte semmi erőnk sem maradt folytatni a városnézést, így egy rövid kupaktanács után eldöntöttük, hogy visszavonulunk a szállóba, és pihenünk. Egyszerre két érzés kezdett el hadakozni bennem egymással: az egyik a fáradtság volt, a másik pedig a kalandvágy. Hiszen majd’ leragadnak a szemeim, de ugyanakkor mégis csak kirándulunk! Aludni otthon kell! Mintha Kittin is ezt láttam volna, mert ahogy a vidámparkból kifelé jövet elhaladtunk egy diszkó mellett, mindketten megálltunk.
– Figyelj, nincs kedved egy kicsit… – kezdte Kitti a mondanivalóját, én pedig nem is hagytam, hogy befejezze, egyből rávágtam, hogy „DEHOGYNEM”! Így hát vettünk egy kanyart, és leteszteltük, milyen a buli-élet egy külföldi diszkóban. Olvass még a témában
Maga a hely szuper volt, három különböző stílusú teremmel, de azt azért hozzá kell tennem, hogy a sok német szövegű zene mellett nagyon megörültünk, amikor valami ismerős dallamot játszott le a DJ. Szinte a fél éjszakát áttáncoltuk megállás nélkül, minden zenét végigénekeltünk (még azt is, amit nem ismertük), amikor pedig hajnali 4-kor bezuhantunk az ágyunkba, már tudtuk, hogy nagy hiba lett volna kihagyni ezt a partit. Még akkor is, ha másnap a lábunk annyira fájt, mintha egész nap kavicsokon sétáltunk volna – mezítláb.
