A nyár tényleg elkezdődött…
Amikor vasárnap reggel a tükörbe néztünk, és fáradt, táskás tekintettel találtuk szemben magunkat, nagyon örültünk annak, hogy előző nap kismillió képet csináltunk. A mostani külsőnket ugyanis határozottan nem akartuk már megörökíteni. Miután mindent összepakoltunk, elindultunk a recepcióra kicsekkolni, és ismét az aranyos sráccal találtuk szembe magunkat.
– Ma még jobban néz ki, mint tegnap – mondtam Kittinek hangosan, azzal a nyugodt gondolattal, hogy úgysem érti, mit mondtam, miközben átadtam neki a kulcsunkat.
– Köszönöm, további szép utat a hölgyeknek – szólalt meg akkor mosolyogva a srác, mi pedig meglepettséggel kevert zavarunkban csak egy „köszit” tudtunk kinyögni, és már fordultunk is ki az ajtón. Persze mondanom sem kell, ezt követően Kitti szinte egész nap ezen nevetett, és miután már én sem éreztem olyan cikinek a helyzetet, csatlakoztam hozzá. Mivel nem volt túl sok időnk hátra a vonat indulásáig, csak egy kisebb városnézést terveztünk, pihengettünk a Belvedere kastélynál, és betértünk még néhány ajándékboltba (komolyan, Kittivel ez kihagyhatatlan). Olvass még a témában
Miután felszálltunk a vonatra, és Kitti néhány perc után elaludt, volt egy kis időm gondolkodni. Nagyjából 36 óra volt ez az egész kirándulás, mégis teljesen máshogy éreztem magam akkor, mint mondjuk két nappal előtte. Felszabadultabb voltam. Vidámabb. És bár azt nem állítom, hogy Máté egyetlen egyszer sem jutott eszembe, minden alkalommal kevésbé volt rossz érzés a gondolata. Lehet, hogy tényleg csak ennyire volt szükségem. Egy kis levegőváltozásra, és arra, hogy valami nagy dolog történjen az életemben, ami elvonja a figyelmet egy másikról. Hirtelen úgy éreztem, hogy minden rendben lesz. Egy szakasz lezárult, és bár valószínűleg néha még vissza-visszazuhanok a rosszkedvbe, a nehezén már túl vagyok. A nyár elkezdődött, én pedig teszek róla, hogy ne múljon el szuper emlékek nélkül! És legalább egyet már biztosan felírhatok a listára.
