Egy furcsa este
A programtervünk persze nem volt túlságosan sokszínű, ugyanis nagyjából az „igyunk meg egy-két pohár italt valahol”, és a „táncoljunk hajnalig” szerepelt csak a listán. Mivel az utóbbi időben nem voltam gyakori vendég a bárokban, a spontán helykeresés mellett döntöttünk, és a belváros zsúfoltabb részén csak úgy ráböktünk egy szimpatikus helyre. Az este szürreális része pedig már a pultnál elkezdődött, ugyanis miután kikértem az italomat, pont úgy érezhettem magam, mint tinédzser koromban.
– Bocsi, egy személyit mutatnál? – kérdezte váratlanul a pultos, aminek hallatán Bence nem bírta visszatartani a nevetést, és ezek után egész este „kölyöknek” szólított.
– Hűha, ezt a kérdést sem mostanában tették fel nekem utoljára – próbáltam lazán válaszolni, miközben odaadtam a kártyám.
– 25? Ki sem néztem volna belőled, én is ennyi leszek jövőre – mondta a pultos srác, majd nekiállt elkészíteni a koktélomat.
Már ekkor megfordult a fejemben a kérdés, amire rövidesen választ is kaptam: itt mindenki fiatalabb nálunk? Miután találtunk egy szabad asztalt – ami, lássuk be, péntek este nem kis feladat –, teljesen ki is ment a dolog a fejemből. Kicsivel később Bence elment telefonálni, mi pedig ketten maradtunk Kittivel néhány percre. Ekkor két srác huppant le az asztalunkhoz, és megkérdezték, hozhatnak-e nekünk egy italt. Bár nagyon kedves volt tőlük a felajánlás, a furcsa baseball sapkából és a SWAG feliratú pulóverből hamar egyértelművé vált számunkra, hogy nem kis korkülönbség van köztünk, méghozzá a mi javunkra. Olvass még a témában
– Nem kérünk semmit, köszönjük. Valójában egy barátunkkal jöttünk, aki kiment telefonálni, és most épp az ő helyén ültök, szóval… – kezdtem bele kedvesen, de az egyikük rögtön félbeszakított.
– Nem baj az, majd szórakoztatunk titeket, míg vissza nem jön.
