Arra is emlékszem, amikor elkezdtem a főiskolát, besétáltam a kollégiumba, és úgy éreztem magam, mint egy elveszett kisgyerek – elvégre mindenki tapasztaltabb és idősebb volt nálam (bár az tény, hogy az érett jelző csak kevesekre illett rá). Életemnek jelentős szakaszát töltöttem úgy, hogy mindig a fiatalabbak táborát erősítettem, amire még a külsőm is rátett egy lapáttal, ugyanis sosem néztem ki annyinak, amennyi voltam. Ez kezdetben balszerencse, később viszont hatalmas mázli lesz, mondogatták az ismerőseim, én pedig tényleg minden erőmmel igyekeztem elhinni nekik, miközben századszor is előkerestem a személyimet a pultnál.
Ha egész életedben hozzá vagy szokva ezekhez a dolgokhoz, valódi villámcsapásként érhet a tény, hogy fordult a kocka. Hogy már nem te vagy a legfiatalabb, ha belépsz egy szórakozóhelyre – hanem épp ellenkezőleg. Erre pedig az elmúlt hétvége történései világítottak rá, miután Kittivel és Bencével, a két legjobb barátommal beneveztünk egy maratoni buliestre, mint ahogy azt a fősulis évek alatt is csináltuk. A dolog azonban közel sem úgy sült el, mint ahogy azt eredetileg terveztük…
Mivel az utóbbi hetekben (ugyan, kit akarok átverni, voltak azok hónapok is!) leginkább csak a nappaliban üldögélve koccintottunk, Kitti ragaszkodott hozzá, hogy végre társaságba menjünk. Szerinte ugyanis a lakásom eléggé „ingerszegény” környezet, és ezzel azismerkedési rátával épp annyi az esélyem bepasizni, mint egy lajhárnak futóversenyt nyerni. Úgyhogy beadtam a derekamat – elvégre eddigi tapasztalataim azt bizonyították, mindig azok a legjobb bulik, amikhez egyáltalán nincs kedvem. Olvass még a témában
Egy furcsa este
A programtervünk persze nem volt túlságosan sokszínű, ugyanis nagyjából az „igyunk meg egy-két pohár italt valahol”, és a „táncoljunk hajnalig” szerepelt csak a listán. Mivel az utóbbi időben nem voltam gyakori vendég a bárokban, a spontán helykeresés mellett döntöttünk, és a belváros zsúfoltabb részén csak úgy ráböktünk egy szimpatikus helyre. Az este szürreális része pedig már a pultnál elkezdődött, ugyanis miután kikértem az italomat, pont úgy érezhettem magam, mint tinédzser koromban.
– Bocsi, egy személyit mutatnál? – kérdezte váratlanul a pultos, aminek hallatán Bence nem bírta visszatartani a nevetést, és ezek után egész este „kölyöknek” szólított.
– Hűha, ezt a kérdést sem mostanában tették fel nekem utoljára – próbáltam lazán válaszolni, miközben odaadtam a kártyám.
– 25? Ki sem néztem volna belőled, én is ennyi leszek jövőre – mondta a pultos srác, majd nekiállt elkészíteni a koktélomat.
Már ekkor megfordult a fejemben a kérdés, amire rövidesen választ is kaptam: itt mindenki fiatalabb nálunk? Miután találtunk egy szabad asztalt – ami, lássuk be, péntek este nem kis feladat –, teljesen ki is ment a dolog a fejemből. Kicsivel később Bence elment telefonálni, mi pedig ketten maradtunk Kittivel néhány percre. Ekkor két srác huppant le az asztalunkhoz, és megkérdezték, hozhatnak-e nekünk egy italt. Bár nagyon kedves volt tőlük a felajánlás, a furcsa baseball sapkából és a SWAG feliratú pulóverből hamar egyértelművé vált számunkra, hogy nem kis korkülönbség van köztünk, méghozzá a mi javunkra.
– Nem kérünk semmit, köszönjük. Valójában egy barátunkkal jöttünk, aki kiment telefonálni, és most épp az ő helyén ültök, szóval… – kezdtem bele kedvesen, de az egyikük rögtön félbeszakított.
– Nem baj az, majd szórakoztatunk titeket, míg vissza nem jön.
Hurrá. Szerintem még életemben nem vártam annyira, hogy Bence letegye a telefont és visszajöjjön hozzánk, mint akkor. Már az ajtóban megjelent az arcán az a tipikus mosoly, ami azt jelentette, hogy mindjárt következik egy ironikus beszólás – miután a tini udvarlóink leléptek az asztaltól, be is dobta.
– Nahát, micsoda fogás, lányok. Szóljatok, ha megzavartam a gerlepárokat, és inkább lépjek le.
– Örülök, hogy ilyen mókás kedvedben vagy, de úgy látom, nem csak mi vagyunk népszerűek a fiatalok körében – felelte Kitti, miközben a fejével a sarokban üldögélő, fiatal lányok felé bökött. Ránézésre nem múltak el 18 évesek sem, mert mindegyikük egy pohár üdítőt szürcsölgetett, miközbenfélszegen pillantgattak Bence felé.
Ahogy lassan körülnéztem a helyen, rá kellett jönnöm, hogy körülöttünk nagyjából mindenki fiatalabb nálunk. De tényleg. Az átlagéletkor valahol 21-22 környékén lehetett, és ez is csak azért volt ilyen magas, mert mi hárman jelentősen felfelé húztuk az arányokat. Úgy láttam, ez a többieknek is feltűnt, mert ezt követően elég nagy volt az egyetértés abban, hogy igyuk meg az italunkat, és menjünk el valahova táncolni.
Mivel egyikünk sem nézett utána a bulihely aznapi programjának, elég váratlanul ért minket, amikor belépve nagyon elegáns, kiöltözött fiatalok között találtuk magunkat. Mint később kiderült, sikerült belekeverednünk egy félévi gólyabuliba, ahonnan alaposan kilógtunk az öltözékünkkel. Ekkor elgondolkodtam: vajon mikor jutottunk el arra a pontra, hogy a diszkóban a legidősebbek táborát gyarapítjuk? Vajon mikor történt, hogyészrevétlenül átléptünk a bulizós korszakból a felnőtt szakaszba? Ahogy körülnéztem a sok fősulis között, felismertem magam bennük. A lányban, aki épphogy elmúlt 18, és még csak most kezd neki igazán az életnek. Vagy abban a személyben, aki már elmúlt 22, és fogalma sincs, mihez kezdjen a diplomaosztó után. Mindketten szórakoznak, és kihasználják ezt a korszakot, mielőtt hivatalosan is átvenné a laza hétköznapok helyét amunka és a… munka.
Egyszerre éreztem magam lehangoltnak és boldognak. Lehangolt voltam, mert bár tudom, hogy a 25 (ami nem is olyan soká’ 26 lesz) nem nagy kor, de egy csapat bulizós tini mellett tényleg öregnek éreztem magam ehhez. Észre sem vettem, hogy így elrohant az idő, és noha még rengeteg kaland vár rám (ebben biztos vagyok), néha kedvem lenne visszatérni az önfeledt, bulizós évekhez. Ugyanakkor boldog voltam, mert bármennyire is szórakoztató volt az az időszak, legalább annyi problémával kellett megküzdenem. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek a jövőmben, nem találtam a helyemet, rengeteg barát kivándorolt az életemből, és tele voltam kételyekkel – ráadásul a pénztárcám sem volt mindig teletömve pénzzel. Mára legalább ezek egy részének búcsút inthettem, és nem éreztem úgy, hogy minden hétvégén el kell mennem bulizni, különben kimaradok valamiből.
Azt hiszem, egy bizonyos kor után elkerülhetetlen, hogy a szórakozóhelyeken több legyen a nálad fiatalabb ember, mint az idősebb, hiszen szépen lassan átadjuk a stafétabotot és a reflektorfényt az utódainknak. De ki mondta, hogy ettől még rosszul kéne éreznünk magunkat? Tény, hogy az ismerkedést ez jelentősen megnehezíti, de lehet, hogy nem is erre kéne fókuszálnunk ilyenkor, hanem szimplán a jókedvre, a zenére, a barátokra – amik képesek még egy ilyen estét is felejthetetlenné varázsolni. Úgyhogy néhány pohár ital után olyan vidáman táncoltunk, mint még soha – és bár igaz, hogy a 20 éves srácok már-már versenyszerűen jöttek oda hozzánk ismerkedni, egy idő után inkább bóknak tekintettük a dolgot.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
