Ami pedig a ceremóniát illeti, hihetetlenül megható és szép volt. Olyannyira, hogy az a cseppnyi bosszúság, ami a minimálisra rövidített készülődésem miatt kialakult bennem, rögtön felszívódott. Viki hatalmas, hófehér ruhában vonult végig a padok között, Roli pedig teljesen elérzékenyült, amikor meghallgatta a menyasszonyi fogadalmat. Bevallom, abban a pillanatban komolyan úgy éreztem, hogy én is minél előbb szeretnék férjhez menni – hiába nincs még jelöltem se.
A lagzira a szállodában került sor, egy lélegzetelállító teremben, amit kifejezetten ilyen események lebonyolítására terveztek. Az oszlopokon virágok futottak végig (ne kérdezd, milyenek, én maximum a rózsát és a tulipánt ismerem fel), a székekre masnik voltak kötve, és az asztalokon mindenkinek jutott egy névkártya, kis ajándékkal. A zenék, a fények, a hangulat – minden adott volt ahhoz, hogy őszintén együtt ünnepeljek a friss házaspárral, és megigyak egy-egy pohár bort a vacsora alatt. Még az sem zavart, hogy igazából az asztaltársaságomat (két középkorú házaspárt, egy fősulis lányt és Viki két kollégáját) látásból sem ismertem, hiszen ahogy telt az idő, szép lassan mindenki közvetlenebb lett – hála az alkoholnak.
Ohh, az a bizonyos esküvői varázslat
Hét óra környékén már kezdett megtelni a parkett boldog párokkal és rokonokkal, én pedig annyira szerettem volna táncolni, hogy komolyan elgondolkodtam azon, vajon mennyire néznének rám furcsán, ha az asztalon árválkodó pezsgősüveg lenne a partnerem. Persze hamar elvetettem az ötletet. Ahogy a telefonomat nyomkodtam, és megírtam Kittinek, hogy mennyire szuper barátnő (mert néhány pohár alkohol után KÖTELEZŐ közölni ezt a barátaiddal), váratlanul megkocogtatta valaki a vállamat. Olvass még a témában
Egy egész jóképű srác állt mögöttem, majd kinyújtotta felém a kezét, hogy felkérjen egy táncra. Hogy is mondhattam volna erre nemet? Egy laza bólintás közepette felpattantam a székről, majd gyorsan visszaültem, mert eszembe jutott, hogy kibújtam a magassarkúmból. Szuper, máris jó benyomást kelthettem benne.
