A koronát az estére pedig egy telefonbeszélgetés dobta fel Klauval, Bálint anyukájával. Bálint az a rosszcsont, akire néhány hete vigyáztam, és úgy tűnik, nem csak nekem volt olyan kedves emlék az a 24 óra. A kisfiú ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy beszélhessen velem telefonon, és még azt is elmondta, hogy legközelebb aludhatok a kedvenc plüssmacijával – ezt pedig még az anyukájának sem engedi meg. Na, talán mégsem vagyok olyan reménytelen eset gyerekfronton, igaz?
Csütörtök – Meglepetésvendég az ajtóban
Egész nap jó kedvem volt, köszönhetően az előző napi figyelmességeknek, és kezdtem úgy gondolni, hogy a pozitív hozzáállás valóban bevonzza a vidám dolgokat az életembe. Erről pedig a délutánom csak még inkább megerősített. A lakásba lépve focistákat megszégyenítő tehetséggel rúgtam le a cipőmet (mint már említettem, bezzeg tesi órán…), és elterveztem, hogy főzök valami különlegeset. Ez alatt pedig igazából akármit érthettem volna, ugyanis sokszor még a legegyszerűbb dolgok is kifognak rajtam. Egyszer még egy törölgető ruhát is sikerült felgyújtanom!
És mintha az élet megérezte volna a szakácstehetségem miatti „közelgő katasztrófát”, nem sokkal később kopogtattak az ajtón. Eléggé váratlanul ért, ugyanis az épületbe csak az tudott bejutni, aki 1.) csengetett, vagy 2.) ismeri a kódot. Így hát kizárásos alapon csak az jutott eszembe, hogy az egyik szomszédom az, aki a tányérok csörömpöléséből kikövetkeztette az esti programomat, és próbál lebeszélni „őrült” ötletemről. Amikor viszont ajtót nyitottam, az anyukám állt velem szemben. Olvass még a témában
Hirtelen azt hittem, álmodok, ugyanis ő vidéken él, és évente körülbelül ötször fordul meg a fővárosban. Mint kiderült, apumat kísérte el egy munka miatt, és míg neki dolga van, gondolta meglep engem a lakásomban. Órákon át beszélgettünk és főzőcskéztünk kettesben, és hosszú idő óta először (sőt, úgy egyébként is először) sikerült olyan ételt készítenem, ami nem csak bonyolultabb volt, mint egy szimpla rántott hús, de még finom is lett.
