Ugyanúgy törődnek önmagukkal, mint veled
A barátok éppen azért imádni valóak, mert nem csak magukkal törődnek. Nagyon nehezükre esik elfogulatlanul látni azt a helyzetet, amit elmesélsz nekik, mert automatikusan veled tudnak azonosulni és a te pártodat fogják majd. Legalábbis nagyon ritka az, amikor egy barát kíméletlenül őszinte és képes rá, hogy érzelmileg elvonatkoztasson a helyzettől, majd a véleményét úgy tálalja, hogy ne legyél vérig sértve… A többség inkább kerüli a konfliktust (főleg a legjobb barátnőjével), ráadásként pedig valóban nem tud elvonatkoztatni attól, hogy ő igazából veled van jóban, és ez minden körülmény felett áll.

Tapasztalataik alapján adnak tanácsokat
Mivel nem szakértők, nem tanulták a különböző emberi reakciókat, játszmákat, a barátnők csak tapasztalataik alapján adhatnak tanácsokat. Ebben persze az összes jó szándékuk benne van, de attól a tényen még nem változtat: az ő életük nem a tiéd. A kapcsolatok alapértékei változatlanok maradnak, de minden ember egyedülálló, minden kapcsolat más és más. Így ami a barátnőd számára jól bevált rutin, az korántsem biztos, hogy nálad is működni fog.
Kivetíthetik rátok az előítéleteiket
Akárcsak a tapasztalataikat, úgy a saját problémáikat, előítéleteiket is kivetíthetik a barátnők, még pedig tudat alatt. Elég csak arra gondolni, hogyan ítélkezünk azokról az emberekről, akik félrelépnek, különösen, ha a megcsalt fél a legjobb barátnőnk… Ilyenkor nem igazán számít, mik voltak az idáig vezető okok, a kiváltó körülmények, csak az a lényeg, hogy „minden férfi egyforma”. Olvass még a témában
Nem miattad történt! (de azért mégis…) – 5 kíméletlen dolog, amit sosem fog bevallani az, aki megcsalt
Ennyi évesen találhatod meg a legnagyobb eséllyel az IGAZIT
„43 évesen a pasi az anyjánál lakott” – Amikor a férfiak negyven felett még mindig nem készek felnőni
Férfiak, mik azok gyanús jelek – a férfiakkal kapcsolatban – amire a nőknek figyelnie kellene?
Ha a barátnődnek is volt ilyen, vagy ehhez hasonló párkapcsolati gondja, akkor automatikusan ki fogja a te helyzetedre vetíteni a tapasztalatait. Ekkor pedig már meg is fűszerezi az egészet az előítéleteivel, holott elméletileg nagyon hiteles is lehetne a véleménye, hiszen ő már átment ugyanezen a helyzeten. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy ilyenkor felszínre törnek az elfojtott indulatok. Ezek viszont nem segítenek abban, hogy a tényleges problémát sikerüljön megoldanod.






