Zsófi fogantatása sokat váratott magára. Közel három év próbálkozás után azonban, számtalan vitamin és csalódott hónap után megtörtént velünk a csoda. Az első pillanattól kezdve éreztem, mekkora megtiszteltetés, hogy szülőkké válhatunk, mennyire kimondhatatlan, emberfeletti és mégis annyira emberi érzés a várandósság.
A 11. héten aztán minden rémálommá vált. Kijött egy vízhólyagnak tűnő képződmény a hasamon, amit egyszerű csípésnek véltem, ezért nem is tulajdonítottam nagyobb jelentőséget neki. Aztán másnap végtagfájdalom, influenzaszerű gyengeség tört rám. Megrémültünk, mert nem tudhattuk hogyan hat mindez a kislányunkra. Elrohantunk a nőgyógyászhoz, aki influenzának tulajdonította a tüneteket és megnyugtatott, előfordul, nem lesz gond. A hólyagot persze nem említettük, nem is láttunk összefüggést még akkor a tünetek közt. Aztán másnap fáradtnak éreztem magam, ezért aludtam kicsit délután. Felébredve elszörnyedve tekintettem a tükörbe: egész testemet hólyagok borították.
Akkor már sejtettük, hogy bárányhimlős lettem, amit később a nőgyógyászunk is megerősített. Hihetetlen volt, dühítő és tragikus. Alig mozdultam ki a várandósságom alatt, még jobban óvtam magam, mint addig bármikor, környezetemben tudtommal nem volt himlős, mégis megtörtént. „Miért pont velem történik mindez?”, „Mit vétett ez a kis csöppség, hogy ez az alattomos vírus épp minket választott?” – kavarogtak bennem a gondolatok. Olvass még a témában
Hiába kutattam az interneten, nagyon kevés hiteles információt találtam, azok is inkább elrettentettek, mint megnyugtattak, hiszen mindegyikben a várható negatívumok voltak felnagyítva. A hivatalos statisztika szerint 3-5% az esélye annak, hogy a vírus a magzatot is eléri és átesik a picur is a betegségen. Az ő fejletlen állapotukban azonban csúnya fejlődési rendellenességek is előfordulhatnak. A 12. hétben jártam, pont azon a határon, amikor már minden szerv kifejlődött.
