Balatoni Borkalauz – Egy könyv a Balaton és a borok szerelmeseinek

Balatoni Borkalauz – Egy könyv a Balaton és a borok szerelmeseinek

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Balatoni Borkalauz – Egy könyv a Balaton és a borok szerelmeseinek

Ugyan a nyárnak már vége, mégsem érdemes búcsút vennünk a Balatontól! Ha szeretitek a finom borokat, és a borkultúra iránt is érdeklődtök, ez a könyv remek programlehetőségeket kínál az őszi délutánokra. Megismerhetitek a borász családok történetét, a borkészítés rejtelmeibe is beleshettek, és kiválaszthattok úti célként egy balatoni pincészetet, ahol akár magával a borásszal is beszélgethettek egy pohárka mellett!

Sokat beszélnek arról, hogy hogyan lehetne a balatoni szezont meghosszabbítani, hiszen a tó és környéke számtalan értéket rejt, amelyek nem csak – vagy főleg nem – nyáron mutatják meg igazi arcukat az ide látogatók előtt. Az egyik ilyen kitörési pont a borászat, amely még mindig nem foglalta el még méltó helyét a magyar borkedvelők térképén, hiszen néhány pincétől eltekintve nemigen ismerik az itt dolgozó borászokat. Ezt a helyzetet ismerte fel a SailingBooks.hu, a Balatoni Borkalauz kiadója, és éppen a szezon kezdetére jelentkezett új kötetével, amely rengeteg fotóval, térképpel és számos érdekes háttértörténettel mutatja be a Balaton-környéki borászatokat.

A szerzők ügyeltek arra, hogy a bor azért divatos és piedesztálra emelt termék, mert a fogyasztók azonosulni tudnak a nedű előállítójával – a borásszal. Ezért igen komoly munkát fektettek be könyvükbe – minden borásszal illetve a pincék vezetőivel egyenként beszélgettek, és az interjúk alapján készült a kötet. Ez érződik a személyes hangvételen, amely az olvasó számára komoly nyereség: az anekdoták, történetek alapján könnyen választhat magának szimpatikus borászatot vagy borászt, akivel egy-két pohár mellett szívesen eltársalogna.

A kötet ugyanis útikönyv, ám olyan útikönyv, amelynek mottójául ezt választották:

Minden pohár borban ott van a borász lelke.
Minden dűlő egy történetet rejt.
Minden szőlőtőke egy család sorsát hordozza…

A szerzők közel negyven balatoni borászatot és legjobb boraikat mutatják be, méghozzá útvonalakra felfűzve. A kötet akár útikönyvként is használható: ha egy esős nyári vagy egy szép őszi napon kedvünk támad egy jó borozgatásra valamelyik balatoni pince hűvösén, könnyen választhatunk kedvünkre való borászatot.

A szövegeket P. Nagy Ildikó és Náray Vilmos írta, a borászportrékat és a pincéket bemutató képeket Pórszász Áron és Mag Andrea készítette. A borokat Németh Richárd, a Wine Flow bloggere mutatja be, értően, a maga könnyen felismerhető stílusában. A kötet modern formavilága Takács Viktória munkáját dicséri.

Ha kedvet kaptál a balatoni bortúrához, a kötetet 2.900 Ft-ért vásárolhatod meg a SailingBooks.hu webáruházban, a balatoni Tourinform irodákban, vagy a Líra könyvesboltjaiban.

További információt ITT találtok a borkalauzról. Egészségetekre! 🙂

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!