Tizenegy éve ismertem a férjemet, és nyolc éve voltunk házasok, amikor először hallottam meg azt a nevet úgy, hogy belém hasított valami. Nem tudtam volna megmondani, mi az. Csak annyi történt, hogy vacsora közben letette a telefont az asztalra, kép nélkül, hang nélkül, de úgy, ahogy az ember egy borítékot fordít befelé az asztalon. Megkérdeztem, ki írt. Azt mondta, csak Niki, munkaügyben. Én meg bólintottam, és továbbszedtem a rizottóból, mert Nikit három éve ismertem, ott volt az esküvőnkön is, a harmadik asztalnál ült a kollégák között, és nevetve mondta pohárköszöntő közben, hogy ő volt az, aki összehozta a férjemet a jelenlegi munkahelyével.
Azt hittem, csak barátok
Ez a mondat annyiszor elhangzott a fejemben, hogy mostanra már nem is emlékszem, mikor mondtam ki utoljára hangosan is, valakinek, magyarázatképpen. A barátnőmnek mondtam így, amikor megjegyezte, hogy furcsa, hogy a férjem ilyen sokat van vele munka után egy kávéra. A anyósomnak mondtam így, amikor csak úgy, mellékesen megkérdezte, hogy Niki jön-e a nyári grillpartira. Saját magamnak mondtam így, a fürdőszobatükör előtt, amikor egy hosszú, éjszakai üzenetváltás fényét láttam kiszűrődni a nappaliból, miközben azt hittem, a férjem már alszik.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
