Átmeneti elmezavar, avagy szeretni bolondulásig

Átmeneti elmezavar, avagy szeretni bolondulásig

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Átmeneti elmezavar, avagy szeretni bolondulásig

A filmek örök témája a szerelem, annak minden fajtája. A romantikus, mindent elsöprő szerelem és a beteges szerelem között vékony határ húzódik, melyet néha az egészséges mentalitású ember is hajlamos átlépni. Ez még nem baj. De mi van akkor, ha valaki megszállottá válik? Átmeneti-e ez az ,,elmezavar”, és mikortól válik kezelendővé? Szükséges-e megélni ezt a felfokozott, őrültség határán lavírozó érzést?

Erre való a kamaszkor

Felnőtt életünk kezdetén szükséges megtapasztalni az érzéseket, így rendelkezett az anyatermészet. Ám ekkor kell azt is megtanulnunk, hogyan uralkodjunk felfokozott érzelmeinken, nehogy olyan végletbe sodródjunk, ami nem csak jövőnket veszélyezteti, hanem akár életünket is, szó szerint.
Ekkor szoktak a fiatalok a világ végére is elmenni a szerelem ürügyén, vagy épp olyan érzelmi válságba sodródnak, melyre nem találnak megoldást. A szülő segítsége a legfontosabb, de ezt a kort jellemzi az is, hogy nagyobb hangsúlyt kapnak a barátok tanácsai, mint a szülőké.

Sztárok iránti rajongás

A szerelem mélységeinek és magasságainak legbiztonságosabb formája, hiszen az egész csak fejben zajlik – idealizált tulajdonságok alapján, éteri magasságokban és mélységekben. Ilyenkor ismeri meg az emberpalánta önmagában azt az érzést, ami már közelit a szerelemhez.
A fiúk ritkábban beszélnek rajongásuk tárgyáról, a lányok nyitottabbak, ne gondoljuk azt, hogy csak a lányokra jellemző ez az érzés. A szülőnek nyomon kell követni a rajongást, amennyire lehet, mert a túlzott rajongás figyelmeztető jel. Komoly lelki háttere van, ami normális mederbe terelhető, egy megfelelő szakember segítségével.

Feniletilamin, az eufória okozója

Az agyban termelődik, kis mennyiségben, ám annál hatékonyabb. Kutatások szerint ez a vegyület az, ami a mindent elsöprő, mindent felülíró szerelem érzéséért felelős. Ez az okozója az eufórikus állapotnak, a túlzott szexuális vágynak. Hatása ideiglenes – szerencsére.
Ezután már ,,csak” az oxitocin nevű hormon az, amire hagyatkozhatunk. Az oxitocin befolyásolja az érintés utáni vágyat, a kötődést. Érdekesség, hogy ha önértékelésünk viszonylag a helyén van, akkor ennek a két hormonnak az egyensúlya is rendben van, ami sikeresebb párválasztást eredményez – azaz, a rózsaszín szemüveg nem torzít annyira.

A megszállottság

Ez már betegség, melynek tünetei sokfélék lehetnek, egyéntől függőek. Jellemző az állandósult felfokozott hangulat, mely végső esetben halálos kimenetelű is lehet. Együtt járhat önértékelési problémákkal, rögeszmésséggel is. Az ebben szenvedő emberek kizárják életükből a való életet, a többi embert – magányosan szeretnek, gondolataik csak ekörül a témakör körül, a ,,szeretett” személy körül mozognak.
Képesek arra, hogy hosszabb ideig nem alszanak, nem esznek. Ez már kimondottan kóros. Ritkán az is előfordul, hogy a viszont szeretettség rögeszméje is megjelenik, és zaklatják szerelmük tárgyát, birtokolni akarják azt.

Beteges párkapcsolat

Maga a birtoklás nem beteges – ha mindkét fél élvezi az érzelmi szimbiózist, és meg tud, meg akar ennek felelni. Ez többnyire átmeneti időszak, hosszan nem fenntartható. A probléma ott kezdődik, amikor egyik félnek ez a létforma már nem megfelelő, korlátozva érzi magát a birtoklás által.
Ilyenkor szoktak elszabadulni az indulatok – emiatt veszélyes a birtokláson alapuló kapcsolat. A birtoklás adja a birtokló félnek az érzelmi biztonságot, mert fél a magány lehetőségétől. Érzelmi intelligenciájának hiányosságai nem adnak lehetőséget arra, hogy végig gondolja: a másik számára biztosított szabad akarat az, ami lehetőséget ad a közös, boldog jövőre.
A szerelem olyan érzés, amire szükségünk van, keressük, kutatjuk, sok mindent megteszünk érte. A nem megfelelő érzelmi alapok – gyermekkorunk – olyan irányba tolhatja el ezt a csodálatos érzést, ami nem a világ legboldogabb, hanem a legboldogtalanabb emberévé tehet minket. Tehát meg kell tanulnunk szeretni is.

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!