Átestem egy szívinfarktuson: tünetek, amik jelzik, hogy közeledik a baj

Átestem egy szívinfarktuson: tünetek, amik jelzik, hogy közeledik a baj

Címlap / Életmód / Egészség / Átestem egy szívinfarktuson: tünetek, amik jelzik, hogy közeledik a baj

A szívinfarktus nem játék. Sokan viszont szeretnék azt gondolni, hogy ők nincsenek veszélyben, és általában a megelőzésre szolgáló tippeket sem fogadják meg. Bevallom, én is így gondoltam. Egészen addig, míg a nagynéném kórházba nem került emiatt. Utólag már tisztán látja, hogy milyen jelekből lehetett volna sejteni, hogy baj van a szívével, ezekről pedig őszintén mesélt, hogy mások is tanuljanak az esetéből.

„Azt hiszem, akkor jöttem rá arra, hogy milyen fontos tényleg odafigyelni az egészségesebb életvitelre, amikor az első éjszakámat töltöttem a kórházban. Előtte ugyanis nem foglalkoztam vele. Volt káros szenvedélyem, imádtam a rántott, nehezebb ételeket, a cukros italokat, és mivel 50 évesen örültem, ha a munkából hazaérhetek, a sportolás messze nem volt jellemző rám. Ezek viszont mind hozzájárultak ahhoz, hogy szívinfarktussal kerüljek a sürgősségire; mint kiderült, az egyik érben lerakódtak a rossz zsírok, és vérrögöt hoztak létre.

De sajnos a genetikai hátterem is közrejátszott ebben. Korábban én is azt hittem, hogy a szívinfarktus a semmiből jön, és hirtelen okoz bajt, ezért többnyire derült égből villámcsapásként éri az embert. De saját magamon kellett megtapasztalnom azt, hogy előjelek mindig vannak, csak nehéz őket azonosítani.”

„Az egyik legerőteljesebb jel az volt, hogy rendkívül fáradt és kimerült voltam. Nem az a de-jó-lenne-már-aludni típusú fáradtság volt ez, hanem hatalmas mértékű kimerültség, amit semmi sem tudott enyhíteni.

Felébredtem, és máris vissza akartam dőlni. Nehezemre esett elmenni a boltba, főzni, vagy akár játszani az unokámmal, mert folyton csak feküdni, aludni akartam.”

Szakértők szerint ez szinte mindenkinél jelentkezik, hiszen ilyenkor a véráramlás a leszűkült erekben lecsökken, és még nagyobb teher kerül az izmokra. Ezért ha már egy-két hete nem múlik a fáradtságérzeted, menj el orvoshoz!

„Idősebb korban már elkerülhetetlen, hogy ne fájjanak időnként az ízületeid, így akkor sem figyeltem fel a tünetekre, amikor ez egyre nagyobb mértékeket öltött.

Kép: fizkes/depositphotos.com

Én leginkább a hátamban és a karjaimban éreztem az izomfájdalmakat, úgy két héttel az infarktus előtt, de ismerek olyat, akinek inkább a mellkasában jelentkeztek a tünetek.

Ám mivel ez nem az infarktusra utaló, nyomó fájdalom, ő sem foglalkozott vele.”

Ha új, eddig nem jellemző fájdalmat érzel a felsőtesteden, szintén érdemes kivizsgálásra jelentkezni. A szíved az oxigénellátásban is szerepet játszik, ezért nem meglepő, hogy egy infarktus előjeleként légzési gondok is jelentkezhetnek.

VIDEO 10+1 sminkes trükk, amit bárcsak előbb tudtál volna

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»