Ahogyan azt kezeli, ha ő hibázik
Idén szeptemberben megkezdtük az iskolát. Túl vagyunk az első leckeírásokon, és eddig a lányom hihetetlen lelkesedéssel vetette bele magát a tanulásba. Nem kell noszogatnom, magától ül le a feladatokhoz, majd büszkén hozza megmutatni, amit elkészített. Nem tudom, hogy ez meddig marad így, de egyelőre örülök neki.
Nemrég azonban az egyik feladatnál hibázott. Amikor szóltam neki, láttam az arcán a csalódottságot, és rögtön magamra ismertem benne: arra a görcsre, ami bennem is ott van, ha valamit elrontok.
Már készültem, hogy hosszabban beszélgetünk erről, de ő csak megvonta a vállát, elővette a radírját, és így szólt: „A hibázás a gyakorlás része!”
Ott, abban a pillanatban büszkébb nem is lehettem volna. Hiszen én magam sokszor küzdök azzal, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítok egy-egy hibának. De úgy tűnik, neki sikerült egy más fajta attitűdöt átadnom: számára a hibázás nem a kudarc jele, hanem az út része. Nagyon remélem, hogy egész életére megőrzi ezt a szemléletet. Olvass még a témában
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
A toxikus munkahelyem leggonoszabb trükkje: elhitették velem, hogy nem vagyok elég jó
Az agy időskorban is ugyanolyan jól fejleszthető – egy új kutatás szerint
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
