Apró jelek, amelyekből tudom, hogy szülőként jól csinálok valamit

Címlap / Életmód / Család / Apró jelek, amelyekből tudom, hogy...

Apró jelek, amelyekből tudom, hogy szülőként jól csinálok valamit

Szülőnek lenni talán az egyik legnagyobb kihívás az életben. Amikor a lányom megszületett, nem járt hozzá használati utasítás, és hiába a világ összes nevelési könyve meg kismamás blogja, mivel minden gyerek más és más, az ember csak annyit tehet, hogy igyekszik megtenni a tőle telhető legjobbat – és elfogadja, hogy néha hibázni fog.

Szűz kompatibilitás: 0-tól 10-ig minden csillagjeggyel

Egyszóval szülőnek lenni nem egyszerű, és nem is kis feladat. Minden tettünkkel, minden mondatunkkal tanítunk valamit a gyerekünknek – jót vagy rosszat. És hogy mit hibáztam el, azt talán csak akkor fogom igazán látni, amikor a lányom már felnőtt lesz, és az általam mutatott mintákat magával viszi a saját életébe.

Mégis vannak apró jelek a mindennapokban, amelyekből azt érzem: mégis van, amit talán biztosan jól csinálok. Néha elég egy pillanat, egy reakció vagy egy mondat, ami arról árulkodik: van, amit jól adtam tovább. Ezek a pillanatok talán jelentéktelennek tűnnek, mégis óriási erőt adnak.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/5
Következő»
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

3 csillagjegy, akit ősszel megtalál a nagy szerelem
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.