Ahogyan a lányom kezeli, ha hibázok
Nemrég a hétvégi sütés közben kiborítottam egy bögre lisztet a konyhában. A fehér por szállt mindenhová, a pulton, a padlón, még a ruhámban is éreztem a szemcséket. Tudtam, hogy kínlódás lesz feltakarítani, és magamban már fortyogtam is, amikor a 6 éves lányom odalépett hozzám.
Észrevette a feszültséget, finoman megsimogatta a hátamat, és csak annyit mondott: „Semmi baj, anya. Nem a te hibád, csak egy pillanatra nem figyeltél, ez mindenkivel előfordul.”
Ez az apró gesztus annyira meglepett, hogy el is felejtettem mérgelődni. Arra gondoltam, hogy a hibára adott reakcióinkat a szüleinktől tanuljuk – vagyis a lányom is úgy kezelte az én ügyetlenségemet, ahogyan én kezeltem volna az övét. Amikor így vigasztalt, azt érzem, hogy megtanítottam neki valamit az empátiáról és arról, hogy hibázni tényleg emberi dolog.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
