Szórakozás / Otthon

Április 18. Andrea névnap – Az Andreák személyiségjegyei

Április 18-án az Andreák ünneplik névnapjukat. Lássuk ebből az alkalomból, hogy mit is lehet tudni az Andrea név jelentéséről és eredetéről, valamint hogy a névelemzők szerint milyen tulajdonságokra, jellemvonásokra hajlamosítja a név a viselőjét.

Eredet, jelentés

Az Andrea név eredete az ókori görögökig nyúlik vissza. Ez alapján az Andrea a görög Andreios név női párjának számít. A név több lépésben módosult, végül latin közvetítéssel honosodott meg nálunk is.
A kifejezetten nőies hangzású Andrea név jelentése nem más, mint „férfias”. Nem véletlen, hogy Olaszországban máig adják az Andrea nevet férfiaknak és nőknek egyaránt, de lényegesen gyakoribb a férfiak között.

Andreák és a munka

Az Andreák általában nagy munkabírású, magas hőfokon égő, temperamentumos személyek, és ez érzeteti hatását a munkában is. Terhelhetőek, sőt néha abba a hibába esnek, hogy nem teszik szóvá, ha teljesíthetetlen feladatokat kérnek tőlük, akkor még ilyenkor is nekiveselkednek és megpróbálják kihozni a helyzetből, ami benne van.
Néha töretlen hittel bíznak az utolsó pillanatig abban, hogy valami sikerülhet, amikor pedig nem így történik, azt kudarcnak tekintik, hiszen rengeteg energiát fordítottak a megvalósításra.
Az Andreák alapvetően okos és talpraesett nők, akik képesek egy kis egyéniséget vinni egy visszafogott munkakörnyezetbe is, ezért környezetükben sokan szeretik őket – főleg azok, akik alaposabban ismerik őket.

Andreák és a karrier

Az Andreákat sokan szeretik a munkahelyükön, de előfordulhat, hogy határozottságuk, temperamentumos természetük miatt megosztó szerepet töltenek be: vagyis van, aki imádja őket és van, aki nagyon nem, középút ritkán van. Éppen emiatt az Andreákról nagyon eltérő vélemény alakulhat ki az egyes emberekben, ami rosszul jöhet akkor, ha például egy adott pozícióra több ember közül kell választani.
A karrier szempontjából az Andreák hajlamosak egy banánhéjon elcsúszni, vagyis az utolsó pillanatban könnyen becsúszhat egy kis probléma, amire nem számítanak, és ami akár hosszú időre is elveszi a kedvüket attól, hogy újabb pozícióért harcba szálljanak.

Andreák és a kommunikáció

Az Andreáknak általában erősségük a kommunikáció, és ezt az élet számtalan területén alkalmazzák. Könnyen és főleg könnyedén képesek felvenni a kapcsolatot ismeretlenekkel, és mivel kifejezetten nyitott és társaságszerető típusok, ezért ezt gyakran meg is teszik. Jó a humoruk, bár elképzelhető, hogy néha túllőnek a célon, és olyat mondanak, amit mások félreértenek.
Az Andreák általában értenek ahhoz, hogy egyből szimpatikusak legyenek másoknak, ami nagyon hasznos lehet, de ugyanúgy árnyoldallal is rendelkezik. A kezdeti nagyon pozitív képet ugyanis egy kis hiba is elronthatja, ezért meg kell tanulniuk, hogy hogyan tartsák magukat a maguk által felállított mércéhez. Hozzá kell tenni, hogy nincs könnyű dolguk.

Társasági élet

Az Andreák általában szeretik a társasági életet, és ezt meg is teremtik maguk körül. Aktívan ápolják a kapcsolatot a családtagokkal és ügyelnek arra, hogy a baráti társaságukkal is rendszeresen kapcsolatot tartsanak. Ezen túl gyakran igénylik azt is, hogy új emberek vegyék körbe őket, amit nyitott és barátságos természetük miatt könnyen biztosítani is tudnak maguknak.
Szeretnek társaságba járni, elengedni magukat és igazán önfeledten szórakozni. Ritkán vágynak magányra, és ha mégis, akkor is csak rövid ideig. Ha rossz hangulatban vannak, akkor inkább csak a hozzájuk legközelebb állók társaságát igénylik, amiből feltöltődnek.

Olvastad már?  Mennyire irigy rád a környezeted? A csillagjegyed elárulja, hogy mi bántja őket a legjobban

Önbizalom, elismerés

Az Andreák első ránézésre nagyon magabiztos, sokszor kifejezetten kemény nő benyomását keltik. Kedvességük, nyitottságuk nagy önbizalomról árulkodik, így tényleg nem jellemző rájuk, hogy sokáig ne legyenek kibékülve magukkal. Tisztában vannak saját értékeikkel és előnyeikkel és ez megfelelő stabilitást ad nekik a hétköznapi problémák elviselésére, megoldására.
A háttérben azonban gyakran vívódnak azon, hogy vajon mindent megfelelően csinálnak-e, de nehezen mondják ki, hogy szükségük van pozitív visszajelzésre is valamivel kapcsolatban. Természetesen fontos számukra a hozzájuk legközelebb állók bátorítása, dicsérete is, de valójában sokkal jobban szeretnek maguknak bizonyítani, így a kihívások, sikerek azok, amik az igazi elismerést jelentik számukra.

Andreák és a párkapcsolat

Az Andreák igazán ideális partnerek a szerelemben: odaadó társak, akik képesek melegséggel, meghittséggel megtölteni a párkapcsolatot, de temperamentumuk miatt energiát és lendületet, nem utolsó sorban pedig jó kedvet is visznek a szerelembe. Hibájuk talán csak annyi, hogy néha túlzásba esnek a másikkal kapcsolatos elvárásaik tekintetében, és hosszú távon ez komoly ellentétekhez, sőt akár szakításhoz is vezethet.
A helyzetet nehezíti, hogy a pozitív és temperamentumos Andreáknak természetesen megvan a másik oldaluk is, amikor haragszanak az egész világra és ezt sajnos a hozzájuk legközelebb állókkal érzékeltetik. Ezen mindenképpen érdemes dolgozniuk, de a korral ez a tulajdonságuk egyébként saját maguk által is könnyebben kezelhetővé válik.

Andreák és feladataik

Az Andreák számtalan jó tulajdonsággal rendelkeznek: ilyen a nyitottság, közvetlenség, a humor, a gyors gondolkodásmód és a jókedv. Szeretetteljes típusok, akiket sokan szeretnek, és sokan tartanak jó barátjuknak. Megoldandó feladatuk talán leginkább az, hogy megtanulják életükben megteremteni az egyensúlyt. Ez érvényes a munkára, a kirobbanó jókedv és a letörtség gyors váltakozására egyaránt.
Néha nehezen találják meg az ideális pontot a munka és a magánélet között, és hajlamosak az egyiken rágódni, amikor a másikban vannak, és fordítva. Nagyon sok szeretet van bennük, amit nem csak adni képesek, de amit vissza is kapnak a többiektől: lehet, hogy nem éppen abban a formában, ahogy elképzelték, de fel kell ismerniük a pozitív jeleket. Ha ezt megteszik, igazán boldog és teljes életet tudhatnak magukénak.  
Boldog névnapot minden Andreának!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást