A mentális egészség kapcsán a közbeszéd gyakran a nőkre fókuszál, különösen, ha szülői szerepekről van szó. Az anyák érzelmi állapotáról, stresszéről vagy depressziójáról szerencsére ma már egyre több szó esik – az apák mentális egészsége azonban sokkal ritkábban kerül szóba. A társadalmi normák máig tabusítják a férfiak lelki nehézségeit, és ez nem csupán az egyéni szenvedésükhöz járul hozzá, hanem hatással van a következő generációra is.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
A fiúkat már gyerekkoruktól kezdve arra tanítják, hogy az érzelmeiket el kell nyomniuk. A „fiúk nem sírnak” vagy a „légy erős” típusú üzenetek generációkon keresztül formálták a férfiidentitást. Ennek eredményeként a felnőtt férfiak, köztük az apák is, gyakran küzdenek azzal, hogy felismerjék és megfelelően kezeljék saját érzéseiket. A pszichés nehézségeket – mint például a szorongást, a depressziót vagy a kiégést – inkább elrejtik, mintsem hogy segítséget kérjenek.
Ez a fajta elfojtás nemcsak hosszú távon rombolja az apák belső egyensúlyát, de közvetetten hatással van a gyermekeik érzelmi és pszichés fejlődésére is. Kutatások szerint az apák mentális állapota jelentősen befolyásolja a gyerekek viselkedését, érzelemszabályozását és még iskolai teljesítményét is.
A láthatatlan minta: amit az apa ad – vagy nem ad – át
A gyerekek nemcsak azt tanulják meg, amit a szülők mondanak nekik, hanem főként azt, amit látnak tőlük. Ha egy apa érzelmileg elérhetetlen, zárkózott vagy ingerlékeny, a gyermek ezt az érzelmi mintát belsővé teheti. A kisgyerek számára az apa nem csak egy gondviselő: ő az első számú példa arra, hogyan kell (vagy épp nem kell) megélni és kezelni az érzelmeket.
Ha egy apa nem tud nyíltan beszélni a saját érzéseiről, vagy nincs eszköztára azok feldolgozására, azt a gyermek is megtanulja elkerülni.
Ez különösen igaz fiúgyermekekre, akik gyakran saját apjuk érzelemkezelési mintáit másolják – és így a kör bezárul. Egy érzelmileg sérült apa sokszor nem tudja megfelelően támogatni a gyermekét, mert maga sem tanulta meg, hogyan legyen jelen érzelmileg. Ez pedig hosszú távon szorongáshoz, bizalomhiányhoz vagy akár viselkedési problémákhoz vezethet a gyerekeknél.
