A feleségem semmit nem beszél meg velem, csak az anyjával
Nem vagyok nagy beszélgetős típus, de a házasságban szerintem elengedhetetlen, hogy egymással beszéljük meg a dolgokat. A feleségem viszont mindig anyját hívja fel elsőként. Ha valami gond van, nem nekem szól, hanem neki. Ha valami öröm éri, azt is először az anyja tudja meg. Olyan, mintha csak a gyakorlati dolgokban lennék benne – a lelki részről kiszorított. Néha úgy érzem, mintha anyósom lenne az igazi társa, és én csak a háttérmunkát végzem a házasságban.
Kulcsa van a lakásunkhoz, és mindig „csak benéz”…
Amikor beköltöztünk a közös lakásunkba, a feleségem ragaszkodott hozzá, hogy az anyja is kapjon egy kulcsot. „Csak vészhelyzetre, ha elutazunk, vagy locsolni kell a virágokat.” Elfogadtam, mert nem akartam rögtön vitával kezdeni az új otthonunkban. De hamar kiderült: anyósom szerint a „vészhelyzet” fogalma elég tág.
Az első pár alkalommal csak beugrott „egy pillanatra”, hozott egy tál levest, elvitte a vasalnivalókat. Nem szólt előre. Egyszer sem. A feleségem ezt mindig azzal intézte el: „De hát jó szándékkal jött.” Én meg magamban kérdeztem: jó szándék-e az, ha valaki váratlanul ott áll az előszobában, amikor épp törölközőben jövök ki a zuhany alól? Olvass még a témában
Aztán egy este eljutottunk oda, hogy végre nyugi volt, együtt voltunk, jól alakultak a dolgok – romantikus hangulat, egymásra figyelés, az a ritka alkalom, amikor tényleg kettesben voltunk testileg-lelkileg. És persze ekkor pattant a zárban a kulcs. Ajtó kinyílik, anyós belép, kezében egy zacskó szilvával, és csak annyit mond:
„Gondoltam, hozok nektek egy kis szőlőt, mert múltkor említetted, hogy kívánjátok.”
Ott álltunk, félöltözetben, pirulva, lefagyva. Ő pedig még meg is sértődött, hogy miért vagyunk „ilyen zavartak”, hiszen „csak jót akart”.
A feleségem pedig nem meri megkérni, hogy adja vissza a kulcsot – nem akarja megbántani.
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
