3 oka is van, amiért az anyánk a végletekig tud idegesíteni

Címlap / Életmód / Család / 3 oka is van, amiért az anyánk a...

3 oka is van, amiért az anyánk a végletekig tud idegesíteni

Nem tisztelik a határokat

Bejelentés nélkül beállítanak, átpakolják az edényeket a konyhaszekrényben vagy nekiállnak kitakarítani a hűtőszekrényedet, esetleg mindent, de MINDENT tudni akarnak a szerelmi életedről. Már az előtt, hogy megszülettél volna, az anyukád a saját testében adott neked helyet. Születésed után is még hónapokon keresztül szinte össze voltatok nőve.

A hosszú és boldog házasság két titka a kutatások szerint

Egy újszülött és az anyukája valóban egyfajta szimbiózisban élnek, és az évek során, ahogyan a gyerekek nőnek és önállósodnak, a szüleiknek is végig kell menniük egy folyamaton, amely során megtanulják elengedni őket, hogy a saját életüket élhessék.

Vannak azonban anyák, akik számára nehézséget jelent ez az elengedés és annak elfogadása, hogy a gyermekeik felnőttek lettek, és nem akarják már az életük minden részét megosztani velük. Ők ezt kizárásként élhetik meg, úgy érzik, a gyerekük már nem szereti őket annyira. Az ebből fakadó félelem miatt csak még erősebben próbálhatnak utat törni maguknak a másik intim szférájába.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 csillagjegy, akinek különösen erős a kötődése az édesanyjához
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.