Minden szülő meg van győződve róla, hogy minden gyerekét egyformán szereti. Viszont ugyanannyit is költünk rájuk? Egy tavalyi kutatás szerint ebben a tekintetben az anyák a lányaikat, míg az apukák inkább a fiaikat részesítik előnyben. Tehát kijelenthetjük, hogy a szülők a velük azonos nemű gyermek számára hajlamosak inkább a zsebükbe nyúlni.
A kutatás négy fázisú volt és a New York-i Üzleti és Gazdasági Egyetem professzorai irányították. Az első teszt arról szólt, hogy 250 gyermektelen résztvevőnek feltették a kérdést, miszerint ha elméletben választaniuk kellene, melyik gyereküknek ajándékoznának oda egy 50 dolláros ajándékkártyát. (A feltételezett két gyerek egy fiú és egy lány volt és olyan szülők is részt vettek a kutatásban, akiknek több vagy kevesebb gyerekük volt.) Két kérdést is feltettek nekik, miszerint ha csak egyik gyermeküket tudnák egyetemre küldeni, ki lenne az, illetve ha szűkös anyagi keretek között élnének, hogyan osztanák el a forrásokat a fiú- és lánygyermek között.
A férfiak 62 százaléka részesítette előnyben a fiút, míg a nők 71 százaléka a leánygyermeket.
A második tesztben igazi szülőket vizsgáltak, igazi gyermekeikkel. Ötvenkét szülőt hívtak meg gyerkőceikkel az állatkertbe és felajánlották nekik, hogy nyerhetnek egy kész iskolakezdő-szettet valamelyik gyereküknek. (Iskolakezdés előtt történt a teszt.) Ebben az esetben az anyukák 76 százalékban választották lányukat, az apukák pedig 87 százalékban a fiukat.
A harmadik tesztben a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy vajon azért kivételeznek-e a szülők az azonos nemű gyermekkel, mert vele jobban tudnak azonosulni, és olyan kérdéseket tettek fel nekik, amiket úgy fogalmaztak meg, hogy benne volt, kivel tud jobban azonosulni, a fiával, vagy a lányával.
Itt bebizonyosodott a szakértők gyanúja, miszerint a férfiak a fiaikkal, a nők a lányaikkal tudtak inkább együttérezni és osztozni érzelmeiben.
A negyedik teszt azt volt hivatott kideríteni, hogy ez a tendencia csak a nyugati társadalomra jellemző, vagy más kultúrákra is. Itt amerikai és indiai szülőket vizsgáltak és hasonlítottak össze. A kérdések gyakorlatilag ugyanazok voltak, mint az első tesztben és egy 25 dolláros kupont kellett ajándékozni az egyik gyereknek. Az eredmény itt is ugyanaz lett, mindkét nemzet tagjai közel ugyanolyan arányban választottak, és itt is az apák a fiúkat, az anyák a lányokat részesítették előnyben.
A kutatás eredménye viszont túlmutathat a családokon és az egész társadalmunkra hatással lehet. Ugyanis az is bizonyítást nyert, hogyha a munkahelyen egy nő felelős az előléptetésekért, hajlamos a női dolgozókat magasabb pozícióba léptetni és természetesen a fordítottja is igaz, a férfiak más férfiakat fognak inkább kinevezni.
A kutatók szerint tehát a bizonyított tényből, miszerint az emberek a velük azonos nemű gyerekeiket, barátaikat és kollégáikat részesítik előnyben, mindenképpen le kellene vonnunk a következtetéseket, hiszen ez kihat ránk a családban, a munkahelyen, a politikában, és az élet szinte minden terén.
Mivel már tudjuk az okot – hogy azért teszünk így, mert jobban tudunk azonosulni a saját nemünkkel –, tehetünk lépéseket a jövőben annak érdekében, hogy ezeket a tudat alatti részrehajlásokat korrigáljuk.
A társadalom átalakulására tehát még várnunk kell ezügyben, azonban a saját családunkban ezentúl kicsit jobban odafigyelhetünk, hogyha fiú- és lánygyermekeink is vannak. Gyermekeinket ugyan egyformán szeretjük, de nemtől függően más-más típusú kötődést érzünk irányukba.
Kép forrása: pexels.com