Az autizmus nem betegség, és nem befolyásolja (semmilyen irányba) a mentális képességeket
Az autizmus eltérő idegrendszeri fejlődést jelent, vagyis az autizmusban érintettek másként dolgozzák fel az ingereket, másként érzékelik a világot, mint a neurotipikus emberek. És nagyjából ez minden, amit el lehet biztosan mondani az autistákról, mert ezen túlmenően ahányan vannak, annyifélék.
Mégis, a lányom kapcsán nagyon sokat hallom, hogy „nem is látszik autistának”, vagy hogy „akkor biztosan nagyon okos”. Az előbbi mondat általában abból a hiedelemből jön, hogy az autisták értelmileg visszamaradottak, a másik pedig abból, hogy különleges képességekkel rendelkeznek.
Valójában egyik sem igaz ebben a formában: az autizmus nem befolyásolja az értelmi képességeket, viszont bármilyen értelmi képességű ember lehet érintett autizmusban.
Vagyis, ahogyan a neurotipikus, úgy az autizmussal élő emberek között is vannak olyanok, akik értelmileg akadályozottak, és olyanok is, akik kiemelkedő intelligenciával rendelkeznek. Egyik sem az autizmus miatt van, hanem azért, mert az emberek, köztük az autisták is, nagyon sokfélék. Olvass még a témában
Megváltoztatják az életedet a következő újévi fogadalmak, és még be is tarthatóak!
Úgy érzed, valójában nem vagy tehetséges a munkádban? Imposztor szindrómád lehet
Magyarország egyharmadát érinti a metabolikus szindróma – számtalan betegség innen gyökerezik
Ezen az egy dolgon múlhat a fogyókúrád sikeressége

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





