Nem elég, ha a Facebookon megértő vagy, a játszótéren is annak kell lenned
A lányommal együtt nagyon sokat dolgozunk azon, hogy megtanulja kezelni az érzelmeit és az indulatait. Ez egy neurotipikus fejlődésű 6 éves számára is nagy munka lehet, egy neurodivergens gyereknek pedig néha különösen nagy kihívást okoz.
Amikor azt látod, hogy a játszótéren egy gyerek éppen óriási „hisztit” csap valami látszólag egészen lényegtelen dolog miatt, akkor lehet, hogy éppen egy meltdown szemtanúja vagy. Ilyenkor az idegrendszer túlstimulálása miatt az autizmusban érintett gyerekek (és néha a felnőttek is) gyakorlatilag összeomlanak.
Szülőként ilyenkor annyit tehetünk, hogy biztonságos környezetet teremtünk, megakadályozzuk, hogy a gyerek kárt tegyen magában (mert ilyenkor bizony tudnak), és kivárjuk a végét.
Olvass még a témában
El lehet képzelni, hogy ez egy játszótéren amúgy sem egyszerű, de a rosszalló tekintetek, pláne az okoskodó megjegyzések nem segítenek. Amit te neveletlenségnek látsz, az könnyen lehet, hogy hosszú évek nagyon kemény munkájával elért fejlődés. Lehet, hogy a gyerek még mindig üvölt, de már nem tépi a haját, esetleg 20 percig tart a meltdownja, de legalább már nem másfél óráig.
Ha ilyenkor teret adsz nekünk, és nem süt a szemedből az ítélkezés, azzal máris többet segítettél, mint bármilyen Facebook-poszt megosztásával. Ha pedig ténylegesen tenni is akarsz valamit, és olyan a helyzet, akkor érdemes inkább a gyerekkel lévő felnőttet megkérdezni, hogy tudsz-e tenni értük valamit.
Valószínűleg ő mindenkinél nagyobb rutinnal kezeli már a helyzetet, de lehet, hogy jól jönne neki egy pohár víz, vagy odahozhatod a táskáját a játszótér másik végéből.
