Na jó, ez a rossz tulajdonság a férfiaknak sem áll jól, mert megmérgezi a kapcsolatot, bizonytalanságot és bizalmatlanságot szül, és szélsőséges esetben tönkre is teszi a románcot.
Eleinte én is féltékeny voltam, úgy kábé 19 esztendős koromig. Akkor történt egy furcsa eset egy házibulin, ahol igazi balfék-barom módjára viselkedtem az akkori barátnőmmel, ráadásul annyira szégyelltem magam utána, hogy két nap múlva szakítottam is vele.
Nem voltam százas akkoriban… Szóval azon a házibulin jó sokat ittunk, talán egyéb tudatmódosító szerek is lecsúsztak, finoman szólva nem voltam ítélőképességem teljes birtokában. Mindenki nagyon jól érezte magát, én a barátnőmmel és az egyik legjobb barátommal fenn voltam a galérián, beszélgettünk, ökörködtünk.
A kábulat lila ködén keresztül egyszer csak bevillant az a gondolat, hogy ezek most flörtölnek egymással, ráadásul talán még rajtam is röhögnek. Ez annyira befészkelte magát az agyamba, hogy végül balhét csaptam, félrehívtam a barátnőmet, leszidtam, hogy látom ám, mi történik körülöttem, ő persze csak annyit mondott tök jogosan, hogy „te teljesen hülye vagy!” Életem egyik legszörnyűbb bulija volt, nem voltam képes tisztán látni, így hajnalig alig szóltunk egymáshoz a kedvesemmel, valamint az érintett barátommal.
Másnap persze kitisztult a fejem, haverom telefonon jól lecseszett, hogy mekkora barom vagyok, ő miért ne röhöghetett volna a Zsanival, miért kellett nekem ebből ekkora ügyet csinálnom?! Addigra már én is tudtam, hogy igazuk van, egy seggfej voltam, szégyelltem és utáltam magam, ráadásul ahelyett, hogy bocsánatot kértem volna Zsanitól, és folytattuk volna a kapcsolatunkat, inkább szakítottam.
Egyszerűen megbocsáthatatlannak tartottam a bűnömet, pedig ő megbocsátott nekem. Egy komoly előnye, vagyis inkább hatása mégis volt annak az estének. Kiölte belőlem a féltékenységet. Egyszerűen megvilágosodtam, és rájöttem, hogy ennél önpusztítóbb érzelem, gondolat nincs a világon.
Néhány év múlva visszakaptam
Tegyünk különbséget a jogos, és a jogtalan féltékenység között. Az a faramuci az egészben, hogy ha jogos, akkor nincs is miről beszélni, szakítani kell, mert ezek szerint a másik féllel tényleg gáz van, nincs értelme folytatni az egészet. Egy jól működő párkapcsolat alapja a bizalom és az őszinte kommunikáció. Azzal, hogy valaki ok nélkül féltékenykedik, azzal azt mutatja a másik felé, hogy nem bízok benned, magamban sem hiszek eléggé, hiszen azt gondolom, nem vagyok neked elég jó. Ez egy rövid ideig vicces, aztán bosszantó, majd végül végzetes módon megmételyez egy párkapcsolatot.
A jogtalan féltékenykedésre tökéletes példát tudok hozni. Néhány évvel később összejöttem egy tüzes csajszival, aki gyönyörű volt, és igen intenzíven töltöttük mindennapjainkat. Annak ellenére, hogy rengeteg férfi megfordult utána, én egyáltalán nem féltékenykedtem, tudtam, hogy szeret, és vagyok annyira jó, hogy ne csaljon meg, emellett tudtam, hogy ez ellen úgysem lehet tenni semmit, ha megcsal, akkor megcsal, ha esetleg kiderül, akkor majd eldöntöm mi lesz, előre nem érdemes parázni (gyakran a túlzott féltékenységgel kergetjük bele szerelmünket más karjaiba).
Ő azonban NAGYON féltékeny típus volt. Rá se nézhettem egyetlen nőre sem, ami egy normálisan működő férfinál egyszerűen „mission impossible”. Egyszerűen ilyenek vagyunk, meglátunk egy csinos nőt, és meg kell néznünk. Persze ennek módja egyáltalán nem mindegy!
Én is utálom azokat a pasikat, akik kézen fogva sétálnak a barátnőjükkel, aztán mikor elmegy mellettük egy szép lábú, bögyös szépség, akkor látványosan visszafordulva, kocsányon lógó szemmel bámulnak utána hosszú másodpercekig. Ez gáz, és parasztság. Én azonban sosem csináltam ilyet, mindig csak a szemem sarkából próbáltam feltérképezni a szép lányokat. Igen ám, de az előbb említett féltékeny barátnőm ezt sem bírta elviselni.
Valamiféle matematikai szögszámító zseni lehetett, mert a szemgolyóm állásából is ki tudta számolni, hogy én éppen most hová nézek. Egyszer nagyon feldühített ezzel. Egy szórakozóhelyen voltunk, ahol előzőleg koncertünk az akkori zenekarommal, és épp egy asztalnál kortyolgattuk a sörünket. Barátnőm mellettem ült, éreztem tekintetét az arcomon, és igen, beszélgetés közben néha rápillantottam a körülöttünk sétálgató lányokra. Egyszer csak szerelmem belemar körömmel a combomba, és azt sziszegi a fülembe: „ne bámuld már azt a nőt!”.
Melyiket édesem? – kérdeztem meghökkenve. Erre rámutat egy olyan csajra, akire rá se hederítettem. Kérdem tőle, miből gondolod, hogy őt néztem? Azt válaszolja erre, hogy látta a szemem állásából. Erre nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, de eldurrant az agyam, és azt válaszoltam neki: „figyelj drágám, arra a nőre rá sem pillantottam, viszont megnéztem azt a nőt, meg azt is, meg amazt is (mutogattam a különböző hölgyekre), de amelyikre speciel te mutattál, arra egyáltalán nem. Nincs jobb dolgod, mint hogy az én szemgolyóm állását sasolod?!
De ez csak a hab volt a tortán, folyamatosan kaptam az ívet, noha egyszer sem csaltam meg soha, csak egyszerűen férfi vagyok, aki szereti megnézni a szépet. A vége felé egyébként már megtanultam a fülemmel látni, csak hogy ne legyen ebből gond…
Szóval kedves hölgyek, ne legyetek féltékenyek a párotokra (ha egyértelmű bizonyíték van a dologra, akkor úgyis lépni kell), hagyjátok bambulni, mert szerintem azzal a pasival van igazán gond, aki egyáltalán nem nézi a nőket. A feleségem például ebben is zseniális, általában tudomást sem vesz róla, ha rápillantok egy mellettünk elhaladó szépségre (bár mostanában rutinból a fülemet használom ilyen esetben), de olyan is volt már, hogy ő szólt nekem, milyen csinos egy hölgy.
Ja, és abból sem csinál ügyet, ha elmegyünk egy buliba, vagy szórakozóhelyre, és ott adott esetben más nőkkel beszélgetek, és természetesen engem sem zavar, ha azt látom, hogy egy idegen pasi megkörnyékezi. Úgyis le tudja kezelni a dolgokat, ha meg esetleg gond van, akkor jelez nekem, én meg udvariasan bemutatkozom az illetőnek.