Játékosan
Amikor olyan dühkitöréseim voltak, hogy amikor a kedvenc videójátékomban vesztettem, akkor szétvertem a fél lakást. Amikor feljöttek a haverok, mindig konstatálták, hogy valami megint összetört: egy levert polc, egy beütött ajtó stb. Amikor multiplayer módban játszottam és valaki rámlőtt, azon morfondíroztam, hogy megkeresem és megölöm. A legkisebb dolgok is őrülten idegesítettek és nem tudtam funkcionálni. Egyik haver elsütött egy viccet, mindenki nevetett, én meg arra gondoltam, milyen érzés lenne teljes erőből gyomron vágni.
Öröm
Már nem leltem örömöm azokban a dolgokban, amiket régen szerettem. Elmentem egy kedvenc bandám koncertjére, mindenki megőrült, hogy mekkora buli, én meg csak álltam ott, mint aki teljesen immúnis a zenére. Elmentem haverokkal Görögországba, - ami a kedvenc országom – és közönnyel ettem az isteni szuvlakit a csodás tengerparton. Ma már tudom, hogy a depresszió nem szomorúság, hanem apátia. Ha belegondolunk, ez rosszabb, mert amikor szomorú az ember, akkor legalább érez valamit, de ha már csak közöny van, akkor tényleg semminek nincs semmi értelme.
Olvass még a témában
Ábránd
Amikor arról kezdtem fantáziálni, hogy el kellene adni mindent, tenni egy nagy utazást és a végén eltűnni.
A cikk folytatódik, lapozz!
