6. Kölcsönkenyér
A férfi – akit mindennél jobban imádtam – felbontotta az eljegyzésünket és egy éven belül elvette nagy csinnadrattával az egyik kolléganőjét. Aztán másfél év múlva elváltak – mert az ara fűvel-fával csalta – és megkeresett, hogy szeretné ott folytatni a kapcsolatunkat, ahol abbahagytuk.
Mondtam neki, hogy most éppen van valakim, de ha nem jön össze a dolog, akkor majd én is megkeresem őt, „ha nincs ló, jó a szamár is” alapon. Még ő volt felháborodva, hogy „finomabban is nemet mondhattam volna.”
7. Összeg
Elhagytam a srácot, mert hiába figyelmeztettem, egyre többet drogozott. Pár év múlva rámírt, hogy vagyok és elkezdtünk csetelgetni. Reménykedtem, hogy rendbe hozta az életét és bizonygatta, hogy így is van, majd megkérdezte, tudnék-e neki kölcsönadni húszezer forintot. Olvass még a témában
Melyik szeretetnyelvet beszéled a hétköznapokban? 10 gyors kérdés és válasz, ami nagyon sokat elárul rólad
„Mit kezdjek azzal, hogy még fotót sem tesz fel?” – Férfiak észrevételei a társkereső appok nőiről
Amióta nem beszélünk meg minden konfliktust azonnal, sokkal jobb lett a párkapcsolatunk
„Ott döntöttem el, hogy szakítok” – Így változtak meg kapcsolatok egyetlen pillanat alatt

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






