VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket
Kezünk minden egyes négyzetcentiméterén körülbelül 1.500 baktérium található, még akkor is, ha nem érezzük különösebben piszkosnak a mancsunkat. Az egyik leghatásosabb módja a bakteriális fertőzések elkerülésének tehát a kézmosás. Ezt szinte mindenki hallotta már, azonban a kutatások szerint megdöbbentő, milyen sokan nem élnek ezzel.
Azt is kevesen tudják, hogy a baktériumok terjedését csak úgy akadályozhatjuk meg, hogy alaposan kezet mosunk szappannal, majd megszárítjuk légszárítónál, vagy egy tiszta törölközővel. A légúti és emésztőrendszeri fertőzések bizonyos fajtái komoly komplikációkat okozhatnak a gyerekeknél, időseknél és azoknál, akiknek gyenge az immunrendszere. A megfelelő kézmosó-technika is fontos, elsősorban az alábbi öt ok miatt.
A baktériumok mindenhol jelen vannak
Csak szabad szemmel nem látjuk őket, mert mikroszkopikus méretűek. Baktériumok élnek a bőrünk felszínén, sőt, bennünk is. Olyan hétköznapi tárgyakon is hemzsegnek, mint a bevásárlókocsik, a fogkefénk, vagy a saját mobiltelefonunk.
Van igazság abban, hogy a vécében kevesebb a baktérium, mint az irodai telefonon, hiszen a vécécsésze hideg, így ott nem maradnak sokáig életben.
A cikk folytatódik, lapozz!