Az ismertség átka: a hazugságspirál vége
2015-ben egy oknyomozó újságíró, Nancy Moscatiello kapott egy névtelen tippet, hogy Amanda diagnózisa valószínűleg nem állja meg a helyét. (Talán egy kórházi dolgozónak vagy egy valódi betegnek tűnt fel, hogy Amanda még sosem járt abban az intézményben, ahonnan elméletileg rendszeresen posztol?) Mindenesetre így kezdődött a nyomozás, amely végül feltárta az igazságot.
Világossá vált, hogy a törődő, jó szándékú adományozók pénze Riley személyes kiadásait fedezte, szó sem volt kifizetésre váró kórházi számlákról. 2020-ban Amanda ellen csalás vádjával hivatalosan is eljárás indult és kiderült, hogy több mint 100 000 dollárt (csaknem 40 millió forintot) csalt ki az emberektől. Mivel a bizonyítékok egyértelműek voltak, Amandát bűnösnek találták és börtönbüntetésre ítélték.
Bár bűnösségét elismerte és bocsánatot is kért, a bíróság talán példát szeretett volna statuálni vele, ugyanis 20 év börtönt kapott. Ezt végül 5 évre csökkentették, ugyanakkor Amandát kötelezték, hogy minden egyes adományt fizessen vissza azoknak az embereknek, akik bátorították és támogatták akkor, amikor azt hitték, hogy halálos beteg és komoly küzdelmet vív az életéért. Érdekes adalék, hogy Amanda férjét nem vádolták meg, pedig a nyomozás során úgy tűnt, hogy ő is részt vett a hamisításban. (Legalábbis azt biztos észrevette, hogy felesége leborotválta a fejét.) Olvass még a témában
3 dolog, amit idén nyáron nem csinálok – és ettől már most sokkal jobban érzem magam
A banán valójában nem jó a majomnak – 10 hazugság, amit az állatokról tanultunk
„Nem jött be dolgozni, majd másnap azt mondta, hogy azért, mert eltévedt.” Munkatársak, akikre mindig emlékezni fogsz
Te is elrontod? 10 helyesírási baki, amit túl sokan vétenek
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






