Mi maradt meg mára a hagyományunkból?
Bár semmit sem szeretek feladni, ezúttal engedtem a nyomásnak és idén, tekintettel mindenkire, én is készülök néhány aprósággal. Tökéletesen meglennék ajándékozás nélkül, de a környezetemben vannak, akiknek ez fontos – és ezt tiszteletben tartom, hiszen ez a karácsony a lényege.
Talán ez az egész tapasztalat arra tanított meg a leginkább, hogy a karácsonynak nem kell minden évben ugyanúgy kinéznie. Alakíthatjuk, formálhatjuk, valamit elengedhetünk, valamit megtarthatunk a régi szokásokból. Lehet, hogy egyszer majd újra visszatérünk a teljes ajándékstophoz, de az is lehet, hogy nem. Mindenesetre azt tudom, hogy a karácsony attól lesz igazán a miénk, amit beleteszünk, nem pedig attól, amit kicsomagolunk.
Olvass még a témában
A Mérleg-szezon inspirációi: kuckózós tónusok és esztétikus dekorációk a harmonikus őszi otthonért
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Miért olyan nagy ügy, ha nem akarunk közös bankszámlát?
„Még a kórházi ágyban feküdtem, mikor megkérdezte, mikor jön a második gyerek” – Anyák mesélnek a legdurvább elvárásokról
Következő cikkünk7 különös jel, hogy új érzelmi fejezet kezdődik az életedbenAz élet folyamatos változásokkal jár, és néha nem is vagyunk tudatában annak, hogy éppen egy új érzelmi fejezet küszöbén állunk. Olykor a jelek szinte észrevétlenek, ám ha odafigyelsz, észreveheted azokat a finom rezdüléseket, amelyek jelzik: itt az ideje valami újnak. Ezek a jelek nem mindig egyértelműek, sokszor csak később…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






