A kivételek, amik lassan visszaengedték az ajándékokat az ünnepekbe
Teltek az évek, és megjelentek a „csak egy kis apróság” csomagocskák. Először még csak egy-két látogató hozott valamit, „mert hát mégis mi látjuk őket vendégül”, aztán szép lassan újra visszaszivárogtak az ajándékok.
Mindig ott volt a magyarázat: „ezt nem tudtam ott hagyni”, „csak egy jelképes apróság”, „tudtam, hogy tetszeni fog”. Persze ezek a gesztusok végtelenül kedvesek és figyelmesek voltak, de az ajándékstoppal járó varázs, ami addig működött, kicsit megroppant. Ők készültek, mi viszont nem – ez rossz érzést keltett bennünk még akkor is, ha a viszonzás szükségességére a szeretteink soha nem utaltak.
Mostanra odáig jutottunk, hogy néhány évnyi „mentesség” után tavaly már szinte teljesen visszatért a családba az ajándékozás, főleg a barátnőim miatt, akik egyszerűen nem tudtak elszakadni ettől a gesztustól. De megértem őket. Van, akinek az ajándékozás a szeretetnyelve és ezt nem szabad elvenni tőle. Olvass még a témában
Ezekkel az ételekkel bepörgetheted az anyagcserédet, akár már reggel is
Így csábíthatod el az Ikrek jegyű férfiakat
„Megcsúszott a jégen, hanyatt esett és meghalt”. Történetek, amikor láttak valakit meghalni
Így lehet kisgyermekkel is élményekkel teli az utazás az egész család számára utazó blogger szerint
