Az ajándékozás rítusa szorosan kötődik az életünkhöz, de talán a karácsony szól erről leginkább. Sokszor éri vád a régi szokást, hogy feleslegesen pazarló és voltaképpen haszontalan, mégsem mondunk le róla. Vajon miért?
Az ajándékozás olykor még stresszes is, főleg, ha igazán szeretnénk magunkat odatenni és valami találót adni. A karácsony többszörös erőpróba, hiszen több embert kell meglepnünk, aggódhatunk a házhozszállítás és a plázákban tülekedés miatt és még anyagilag is megterhelő mindez. Valójában az ünnepeknek az együtt töltött időről, a régen látott rokonok, ismerősök társaságáról és a közös étkezésekről kellene szólniuk leginkább, ez pedig akár ajándékok nélkül is működhetne. Ráadásul lássuk be, gyakran nem találjuk el a másik ízlését vagy épp mi kapunk haszontalan holmit. Mégis megtartjuk a szokást és ahogyan a különböző kutatások rávilágítanak, ez így is marad, ugyanis az ajándékozás többről szól, mint egy régi szociolulturális berögződés.
A csere segít a kapcsolatok megtartásában
Bronislaw Malinowski antropológus Pápua Új-Guineában végzett kutatása során a massim népcsoport egyik hagyományát vizsgálta. A szigeti közösségek egy ceremoniális cseretevékenységet bonyolítottak hosszú ideje, mely során kagylóból készült nyakláncokat, karkötőket ajándékoztak egymásnak. Az ajándékok először a közösségen belül cseréltek gazdát, majd a szigetek között kezdtek vándorolni.
Ezeknek az ékszereknek nem volt gyakorlati hasznuk vagy kereskedelmi értékük, a törzsek között tilos is volt árusítani őket. Mivel mindig mozgásban voltak, folyton új gazdára találtak, akik rövid ideig viselték őket.
Tulajdonképpen semmi nem indokolta, hogy a törzsek hosszú és veszélyes utakat tegyenek meg pusztán azért, hogy megajándékozzák a messzebb lakókat a kagyló-ékszerekkel és cserébe ők is hasonlókat kapjanak.
A Csendes-óceánon ingatag kenukkal közlekedve az életüket kockáztatták, amely értékes időt és energiát vett el egy önfenntartó közösség életéből. Miért tették mindezt? Az emberi kapcsolatok fenntartásáért. Mindenki vállalta a felelősséget és a fáradtságot, hogy az ajándékok gazdát cseréljenek. Ez a közös vállalás kiépített egy kapcsolati hálót a törzsek tagjai között.
Ma is hasonlóan működik az ajándékozás
Valami hasonlót megfigyelhetünk a mondern világban is. Ázsiában az ajándékozás a vállalati kultúrában is fontos tényező, a szimbolikus ajándékok küldözgetése erősíti az üzleti kapcsolatokat, megkönnyíti a kommunikációt a partnerek között. De a nemzetközi politika, diplomácia vagy üzleti élet terén is szokás ajándékot adni fontosabb látogatások alkalmával: a franciák előszeretettel adnak márkás bort, az olaszok valamilyen hazai divatcikket. Mindez pedig a családok szintjén is megjelenik: fontosabb alkalmakkor ajándékot adunk szeretteinknek és mi is számíthatunk rá, hogy ajándékot kapunk tőlük. Pénzt és energiát fektetünk abba, hogy megtaláljuk a megfelelő ajándékot a másiknak, erőfeszítést teszünk, mint a massim törzs.
A hideg logika mindezt pazarló rítusnak tartja. Költünk valamire, ami nem biztos, hogy tetszik a másiknak, az ajándékok egy része használaton kívül kerül, valójában mindenki jobban járna, ha megvenné magának, amire szüksége van. A pszichológiai kutatások viszont nem a logika diktálta választ igazolják.
A vizsgálatok szerint másokra szívesebben költünk, mint magunkra, az agy jutalomközpontja sokkal aktívabb, ha ajándékozunk, mint amikor mi kapunk valamit. Maga az ajándékozás miatti öröm érzése is igazoltan tovább tart, mint a saját ajándékunk átvételekor érzett boldogság.
De mindezeken túl az ajándékozás fontos funkciókat is ellát a kapcsolatépítésben családi, baráti szinten is. Esküvőre, babaváráskor, szülinapra ajándékot viszünk és fontosnak tartjuk, hogy közel egyenlő értékű ajándékot adjunk, mint, amilyet mi kaptunk hasonló alkalmakkor. Gyerekváráskor, családalapításkor ezek az ajándékok jelentős támogatást nyújtanak a fiatal párnak. Az ajándékozóknak pedig egyfajta befektetés jelentenek, hiszen legközelebb ők is számíthatnak az ajándékesőre, ha házasodnak vagy babát várnak majd. Az ajándékozó státuszát emeli, ha szép ajándékot ad, a házigazda nimbusza szintén nő, hiszen pazar partit tudott szervezni. Akárhogyan is, ez az egyezményes ajándékozás összetartja a feleket.
Egy ceremónia, ami összeköti az embereket
A csendes-óceáni szigetlakók ékszerei és a nyugati világ karácsonyfái alá helyezett díszes dobozok között tehát nincs is olyan nagy különbség. Mindkét esetben hagyományt és berögzült szokásokat követ az ajándékozás rítusa, amely alapvetően elkülönül a kereskedelmi vagy bármely egyéb célú tárgycserétől. Kagylónyakláncot karkötőre cserélni nem ugyanaz, mint jam gyökérért halat adni, épp úgy, ahogyan a szülinapkor adott ajándék sem ugyanaz, mint amikor kifizetjük a boltban a megvásárolt élelmiszert.
Az ajándékozást körüllengi egyfajta ceremóniális szokásrendszer, amelyet adott közösség tagjai efogadnak, hasonlóan gyakorolnak és amely megkülönbözteti a hétköznapi cselekedetektől. Tulajdonképpen éppen azért szeretjük még mindig a karácsonyi ajándékozást és a legtöbbünk azért nem tud róla lemondani, ami miatt sokan kárhoztatják: mert haszon nélkül való. Ugyanakkor a rituálék sem feltélenül a haszon miatt zajlottak.
Az ajándékozást a nyivánvaló és nagyon is hétköznapi hasznosság hiánya teszi vonzóvá: nem azért adunk pulcsit a másiknak, mert nincs neki és fázik szegény, hanem törődni akarunk vele, szeretjük és ezt ki akarjuk fejezni, kapcsolatban akarunk vele lenni. Ugyanakkor az is jó érzés, hogy mi is akapunk tőle valami figyelmességet. Az életünket megszínesítik azok a pillanatok, amelyek eltérnek a hétköznapi dolgainktól, még ha mélyebben belegondolva haszontalannak és értelmetlennek is tartjuk őket időnként.