Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / A nő is tehet arról, hogy csak „arra”...

A nő is tehet arról, hogy csak „arra” kell a pasiknak

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

A megoldás

… tehát az, ha nem viselkedsz úgy, mint egy könnyen kapható nőcske, de nem is tűnsz iszonyúan komolynak.

Ha szóba kerül, nyugodtan mondd el, hogy igen, majd egyszer szeretnél családot és ne szégyelld, ha már eleged van a futó kapcsolatokból!

Ha már ezzel elriasztod a férfit, akkor ő egész biztosan csak „arra” akart használni téged, így viszont nem is baj, hogy időben kiderült: nagyon nem egyeztek a jövőbeli terveitek.

Olvass még a témában

 

Ne mutasd másnak magadat

Teljesen érthető, ha a kapcsolatotok indulásakor vagy a randik során nem tudod teljesen önmagadat mutatni. Ennek leginkább az az oka, hogy zavarban vagy, illetve még csak tapogatóztok, mit is szeretnétek egymástól.

Óhatatlanul is belemehettek különféle játszmákba, amik során mindketten mást közvetíthettek magatokról, mint ami a valóság.

Ebből adódhat, hogy te például izgalmadban furcsán reagáltál néhány dologra – vagy éppen másként, mint szeretted volna.

Ha viszont rendszeresen zavarba jössz, akkor megeshet, hogy teljesen más képet festesz magadról, és nem csak egy-két helyzetből jössz ki „rosszul”. Ekkor előfordulhat, hogy a férfi is másként áll majd hozzád, mint szeretnéd, és lehet, hogy az eredeti terveivel szemben végül csak egy kalandot akar majd tőled.

 

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.