Miért ne kezelhetném ugyanolyan együttérzéssel és szeretettel azt a nőt, aki lett belőle? Ez a felismerés egyszerűnek tűnik, mégis alapjaiban rengette meg a gondolkodásomat.
Rájöttem, hogy a szorongásom nem valamiféle rejtélyes, legyőzhetetlen erő. Valójában egy jelzés. Egy belső iránytű, ami megmutatja, hol vannak a feldolgozatlan félelmeim, a gyerekkoromból hozott hiedelmeim. És ha nem letagadom, nem elnyomom, hanem meghallgatom, akkor nem ellenség többé, hanem tanító.
Ez a szemléletváltás felszabadító volt. Nem múlt el persze tőle varázsütésre minden szorongásom, de már nem próbálom minden áron elrejteni ezt az érzést, és nem félek tőle, inkább megérteni akarom. Megkérdezem magamtól: „Mitől félsz most igazán? És tényleg akkora a tét?”
Sokszor kiderül, hogy nem. Hogy a rettegésem egy régi, hamis meggyőződésből táplálkozik, amit már ideje lenne elengednem. Olvass még a témában
