Ha egy nő dühös, akkor hisztis
Egyrészt mert eleve azt tanítják nekünk, hogy a negatív érzelmek nem állnak jól. Egy dühös férfi határozott. Egy dühös nő hisztis, nehéz természetű, túl érzékeny, agresszív vagy „toxikus”.
Már egészen fiatalon azt tanuljuk, hogy legyünk kedvesek, alkalmazkodóak, mosolygósak, könnyen kezelhetőek. Hogy ne csináljunk jelenetet. Hogy engedjük el. Hogy legyünk nagyvonalúbbak.
Erre jön rá az internetes spiritualitás és a lebutított mindfulness-kultúra, amivel tele van a közösségi média. Az a fajta „zen”, „high vibration” és „go with the flow” tartalom, ami sokszor úgy beszél az érzelmekről, mintha a legrosszabb dolog, ami történhet velünk, az lenne, hogy megélünk valami negatívat. Mintha minden problémára az lenne a válasz, hogy lélegezz mélyeket, engedd el, válaszd a békét, ne rezegj alacsony frekvencián.
És félreértés ne essék: szerintem önmagában nincs baj azzal, ha valaki meditál, tudatosabban él vagy próbál nem az indulataiból működni. A probléma ott kezdődik, amikor ezekből az eredetileg sokkal összetettebb gondolatokból közösségi médiára optimalizált, cukormázas öncenzúra lesz. Amikor már nem az a cél, hogy egészséges kapcsolatunk legyen az érzéseinkkel, hanem hogy minél gyorsabban megszabaduljunk minden kellemetlen érzelemtől. Olvass még a témában
Így aztán könnyen találhatjuk magunkat olyan helyzetekben, ahol a haragunk teljesen jogos lenne, mi mégis rögtön megpróbáljuk elfojtani. Sőt, még bűntudatunk is lesz miatta. Mert nem tudtunk azonnal túllépni azon, hogy a rosszabb képességű, de jobban helyezkedő kolléga kapta meg az előléptetést. Mert hiába kértük meg négyszer, a pasink még mindig nem pakolta be a mosogatógépet, és most mi áztatjuk a beszáradt rántottás serpenyőt. Mert valaki magabiztosan kioktatott minket egy olyan témában, amihez nyilvánvalóan sokkal jobban értünk nála.
Ilyenkor sok nő nemcsak dühös lesz, hanem rögtön elkezdi bűntudatot is érezni amiatt, hogy dühös. „Nem kellene ennyire felhúznom magam.” „Biztos túlreagálom.” „Miért nem tudom elengedni?” És néha tényleg el kell engedni dolgokat. De szerintem nagyon nem mindegy, hogy azért engedjük el őket, mert feldolgoztuk, vagy azért, mert megtanultuk reflexből lenyelni a saját érzéseinket.
A düh persze nem kellemes érzés. Én sem szeretek haragudni. Nem tesz jót, ha valaki folyamatosan ebben él, és az sem egészséges, ha a harag megkeseríti az ember életét. De ettől még a dühnek igenis van létjogosultsága. Sőt, azt hiszem, millió olyan helyzet van a modern világunkban, ahol a düh az egyetlen helyes érzelmi reakció. Dühösnek lenni arra, ha igazságtalanul bánnak velünk. Dühösnek lenni arra, ha kihasználnak minket. Dühösnek lenni arra, amikor valaki átlépi a határainkat. Ezek nem hibák. Ezek jelzések.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
