Sokáig tényleg így is volt. Több mint 21 éven át ő volt az a barátnő, akire mindig számíthattam, aki akkor is része maradt az életemnek, ha a körülöttem lévő baráti kör teljesen kicserélődött. Így utólag visszatekintve, ez igazán nagy szó, mert nem volt egyszerű a közös történetünk. Valójában csak néhány évig voltunk osztálytársak, nem sok időnk jutott a kapcsolatunk megalapozására. Aztán ő elköltözött, előbb másik városba, később külföldre. Mégis kitartottunk egymás mellett az évtizedek során. Ő volt az állandó az én életemben és én voltam az ő állandója.
A két külön valóság árnyoldalai
Az évek múltával egyre jobban látszott, mennyire más világban élünk. Ő egy külföldi fővárosban próbál helytállni: házasság, válás, új kapcsolat, gyermekelhelyezés, másik munkahely és így tovább – mindezt a nagyváros nyüzsgésében, a folyamatos változás közepette. Én ezzel szemben egy kisvárosban élek, kertes házban, közel két évtizede ugyanazzal a férfival, akivel közös gyermekünket neveljük. Még van egy kutyánk is, csak hogy megkoronázzam a vidéki idillt.
Az én életemet inkább a stabilitás, a nyugalom és a hosszú távú kapcsolat örömei (és nehézségei) formálják, míg az övét az állandó változás és a városi forgatag.
Nem tűnik nagydolognak a különbség, főleg nem barátnők között, de a mindennapokban és az évek sodrásával mégis szakadékká nőtt köztünk. Nem láttuk egymás rezdüléseit, nem voltunk ott a hétköznapi örömökben vagy bosszúságokban. Legtöbbször hangüzenetekben beszélgettünk, és azok bizony gyakran félrementek. Egy-egy rosszul becsomagolt mondat, más hangsúly, más értelmezés – és már kész is volt a félreértés. Egy idő után mindketten úgy éreztük: már nem igazán ismerjük a másikat. Olvass még a témában
6 közös vonás a lányokban, akiket elhagyott az apjuk
Festői szépségű borsodi falu, Mályinka rejti a Málna Majort, a mesés vendégházat, ahol mennyei lekvárok és kencék is készülnek
Brainspotting: Az új terápiás lehetőség, ami segíthet a traumák feldolgozásában
A csendem nem beleegyezés, csak már nem játszmázom többé
