Mit csinálj inkább másként?
Ebben az időszakban sokat segíthet, ha a családi logisztikán túl bevezettek heti egy-két fix randevút, amikor szigorúan tilos a gyerekekről, a csekkekről vagy a munkáról beszélni. Ne hárítsátok el a „feladatot” azzal, hogy ez nektek nem fér bele! Ha nincs 1-2 órátok arra, hogy akár otthon, a gyerekek lefektetése után kettesben legyetek, akkor miért is vagytok még együtt?
Két külön világ egy közös fedél alatt

Ezen a szinten a kapcsolat már szinte kizárólag robotpilóta üzemmódban működik, az egykori közös nevezők pedig látványosan szétestek. Egyre sűrűbben kapod azon magadat, hogy egy teljesen más életről, egyedüllétről vagy egy új partnerről ábrándozol, miközben a felhalmozódott sérelmek miatt már abban sem vagy biztos, hogy bármi képes lenne kihúzni titeket a gödörből.
Bár a ritka, békés pillanatok még összezavarhatnak, a mindennapokat a párhuzamos valóságok és a felerősödő viták uralják, ahol már nem a közös megoldás, hanem a saját igazatok görcsös bizonyítása a cél. Olvass még a témában
„ A „fizessünk felesben” típusú pasi lesz az, aki majd elvárja, hogy te végezz minden házimunkát” – Nők, akik szerint alap, hogy a férfi fizet az első randin
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a Szűz jegyűekkel
Segítség! Stalkol a párom exe
„Elutaztam volna egy hétvégére a csajokkal, de a férjem képtelen volt megugrani a feladatokat” – A feleség nem válni akar, hanem visszakapni egy kicsit az életéből
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




