Vannak helyek, amelyek nemcsak a bakancslistánkat egy-egy pontját pipálják ki, hanem bennünk is elmozdítanak valamit. A Dachstein-gleccser számomra pontosan ilyen volt. Nem csupán azért, mert lélegzetelállítóan szép, hanem mert tériszonyosként olyan kihívás elé állított, amiről sokáig azt hittem, sosem fogom vállalni. Mégis ott álltam 2025 nyarán, Ausztriában, a gleccsernél – remegő térdekkel, de annál nyitottabb szívvel.
Egy régi félelem, amely sokáig visszatartott
Mindig is szerettem utazni és kirándulni. Gyerekkoromtól kezdve vonzott a természet, a hegyek, az új tájak felfedezése. Ugyanakkor már iskolás koromban kiderült: tériszonyos vagyok. Ez a „láthatatlan” félelem sokszor megnehezítette a kirándulásokat, néha pedig teljesen el is vette a kedvemet tőlük. Magaslatok, kilátók, meredek szakaszok – gyakran inkább lemondtam róluk, mintsem szembenézzek az érzéssel.
„Csak azért is” – amikor már nem a félelem dönt
Ahogy teltek az évek, valami lassan megváltozott bennem. Egyre többször fordult elő, hogy azt mondtam magamnak: csak azért is. Nem azért, mert nem féltem, hanem éppen azért, mert igen. Nem akartam, hogy a félelmeim határozzák meg, mit élhetek át és mit nem. Olvass még a témában
„Amikor a csapból ivott, a szívem is megállt” – Emberek, akik szegény országban nőttetek fel, mi volt a legmegdöbbentőbb nyugaton?
10 csodaszép magyar Nemzeti Park, amit sorra végigtúráznánk idén ősszel
Angliában már mindennapi dolog kutyával mozizni – Várjuk a trendet?
Mozgásfejlesztő fa játékokkal bűvöl el a magyar márka – ismerd meg a Csemetét
A Dachstein-gleccser tökéletes próbatétel volt: magasban vezető utak, üvegkilátó, hatalmas távlatok – és még annál is merészebb kihívások. Kiálltam a híres „semmibe vezető lépcsőre”, ami szó szerint a mélység fölé nyúlik. Átmentem a függőhídon is, ami a gleccser jégpalotájába vezetett. Mindkettő izgalmas és ijesztő volt egyszerre, de fantasztikus érzés volt, hogy képes vagyok rá.
Felejthetetlen panorámák – Hallstatt és Kaprun
A 3 napos utazás során azonban nemcsak a gleccser adott különleges élményt. Hallstattban egy csodaszép kilátópontot is meglátogattunk, amely a városra és a tóra nyújtott lélegzetelállító rálátást – jó magasan, ahol a tériszonyom ismét próbára tett. Mégis felmentem, megálltam és csodáltam a panorámát.
Ugyanezen az utazáson Kaprunban a magashegyi víztározókat is bátrabban be tudtuk járni. A masszív gátak, az égbe nyúló hegyek és a víztározók csendes, mégis monumentális szépsége olyan érzést adott, amit nehéz szavakba önteni. Mindez csak megerősített abban, hogy a félelem legyőzése és az új perspektívák megtapasztalása kéz a kézben jár.
A Dachstein-gleccser tanítása
Ott, fent, a hó és jég birodalmában jöttem rá igazán, mennyire megéri küzdeni egy jó célért. A látvány szinte szavakkal leírhatatlan volt: végtelen fehérség, éles hegycsúcsok, csend és tisztaság.
Miközben a félelmem még mindig ott volt velem, már nem uralta a pillanatot. Ez a hely emlékeztetett arra, hogy a korlátaink sokszor belül vannak, és hogy igenis képesek vagyunk tágítani őket, ha elég fontos számunkra az, ami vár ránk a túloldalon.
Születésnap a hegyek felett
Az élményt még különlegesebbé tette, hogy éppen a születésnapomon jártam ott. Ez már a második év volt, hogy tárgyi ajándék helyett élményt kértem – és most már biztos vagyok benne, hogy ez így is marad. Az emlékek nem porosodnak a polcon, viszont újra és újra vissza lehet nyúlni hozzájuk, amikor erőre van szükség.
Útravaló a mindennapokra
Ezek a kirándulások nemcsak feltöltenek, hanem később is megtartanak. Egy nehezebb napon elég felidézni azt az érzést: megcsináltam. Felmentem. Ott voltam. A Dachstein-gleccser, a híres „semmibe vezető lépcső”, a függőhíd, Hallstatt kilátója és a kapruni víztározók számomra nem csupán gyönyörű úti célok lettek, hanem belső mérföldkövek is.
Egy emlékeztető arra, hogy ha van egy álmunk, egy vágyott hely, egy jó cél, akkor érdemes újra és újra nekifutni – még akkor is, ha közben félünk. Sőt, talán éppen akkor a leginkább.