Kevesebb házasság? Viszonyítás kérdése!
Először is, bár tényként szokás kezelni, hogy egyre kevesebben kötnek házasságot, ez így ebben a formában nem egészen igaz. Tény, hogy míg a ’70-es években évi 90-100 ezer házasságot kötöttek, addig az ezredfordulót követő években ez a szám évi 44-46 ezerre csökkent – áll a KSH 2015-ös tanulmányában.
Ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy a ’70-es évek kiugró számaihoz hozzájárult az is, hogy ekkor értek házasuló korba a Ratkó-korszakban született gyerekek, a későbbi csökkenés tehát, a későbbi években csökkenő születésszámmal tulajdonképpen kódolva volt.
Az ezredfordulót követően azonban a Ratkó-korszakban született gyerekek gyerekei érték el a házasuló kort, mégis a 2010-ben kötött 35,5 ezer házasság lokális minimumot jelentett, ami az egyik legalacsonyabb érték volt a népmozgalmi statisztika eddigi történetében. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy egyre többen döntenek az élettársi viszony mellett, illetve, hogy a házasságkötés ideje kitolódik.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






