Az ott dolgozók fejfájásról, rosszullétről, szédülésről panaszkodtak, sőt egyeseknél hisztérikus kitörések is előfordultak. A gyár vezetősége természetesen szakembereket hívott a rejtélyes megbetegedések kivizsgálására, de ezek nem jártak sikerrel, mígnem egy színszakértő megállapította azt a furcsának hangzó tényt, hogy a dolgozók „színmérgezést” kaptak.
A teremben összefolyó, nagy mennyiségű kékeszöld anyag látásába ugyanis elfáradt a szem, amelyből hiába pillantottak fel a vakító fehér falra, a szem ott sem tudott megnyugodni. Megoldásként aztán a fehér oldalfalakat megfelelő árnyalatú narancsvörös színre festették át, ezzel a szem terhelésén tompítottak, eredményeként pedig megszűntek a korábbi panaszok. Természetesen ennyire szélsőséges esetek a mindennapjainkban ritkán fordulnak elő, de reméljük, hogy a színekről és azok hatásairól „színválasztó” sorozatunk aktuális, narancsról szóló fejezetével is sokaknak segíthetünk otthonuk tervezésénél.
Terápiás hatás, színpszichológia
A narancs színben keveredik a sárga mélyreható aktivitása a piros intenzitásával, így képes ötvözni ennek a két színnek az előnyeit, valamint fékezni a hátrányait. Azt tartják a narancs színről, hogy feltölti az embert és kifejezi a belső kiegyensúlyozottságot, a világos gondolkodást, a külvilággal való harmonikus kapcsolatot. Talán ezért is nevezik a „bölcsesség sugarának”, amit igazolva is érezhetünk akkor, amikor a buddhista szerzetesek ruhájára gondolunk. Az energikusságot, melegséget, optimizmust társítjuk automatikusan ehhez a színhez, ezért is hat pozitívan az érzelmekre, a depresszióra. Melegít, felvidít, erősít, fokozza a munkaerőt, valamint a szexuális vágyat. Jó hatással van az anyagcsere zavaraira, s minden vonatkozásában egészségjavító, immunrendszer erősítő. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





