Bevallom, ebbe a hibába első gyermekünk érkezésekor némileg mi is beleestünk, persze a második nekifutás és a dupla rohangálás végül egy gyönyörű szobácskát és egy gyors megszületést is eredményezett. Ahhoz, hogy nálatok ez ne feltétlen így történjen, csak néhány dolgot kell végiggondolni.
Hidd el, hogy a kisbabának az anyukán és az apukán kívül még oly sok mindenre nincs szüksége, ezért elegendő csak az alapbútorok – kiságy, komód és pelenkázó – beszerzésén törni a fejed! A babaszoba kialakítását persze ennyivel nem feltétlen lehet megúszni, a szobácska hangulatát most kell előremutatóan megalapozni, hiszen nem feltétlenül szeretünk félévente új hangulatot kialakítani.
1. Lágy színek
Képek forrása: 1 / 2 / 3 Olvass még a témában
10 növény, amit most ültess el, ha tavasszal már az első meleg napokon virágokat szeretnél látni
5+1 zseniális húsvéti kézműves ötlet, amit imádni fognak a gyerekek!
Húsvéti dekorációk, amik többek, mint díszek – így teremtek ünnepi emlékeket
Használt bútor vásárlás előtt: 5 dolog, amit mindig ellenőrizz!
Választhatunk pasztell szobát babánknak, ha a hagyományos rózsaszínek és kékek már fárasztóvá váltak számunkra. Ezeket az árnyalatokat a nyugalmat árasztó halványszürkére, az egyszerű fehérre, vagy a kedvelt homokbarnára cserélhetjük, amelyeket halvány cukorka, vagy azok élénkebb árnyalataival, egyedi megjelenésekkel tehetünk még oldottabbá.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






