Az első hálaadás
A hagyományok szerint az első hálaadásra 1621-ban került sor, azután, hogy előző évben az Európából érkező vallási üldözöttek letelepültek. Sajnos nem voltak felkészülve a hidegre és az éhezésre, amit a számukra idegen és ismeretlen környezet tartogatott.
A betelepülők fele életét vesztette a kemény körülmények miatt, ám az indiánok az életben maradottak segítéségre siettek. Megmutatták, hogyan kell életben maradni a zord terepen, és olyannyira sikeres tanároknak bizonyultak, hogy a bőséges termést követően a telepesek hatalmas lakomát rendeztek. Erre az alkalomra meghívták az indiánokat is, akikkel közösen fogyasztották el munkájuk gyümölcsét.
A későbbiekben, az 1900-as évek elején némiképp átformálódott a hagyomány, majd kialakult a ma is ismert, népszerű hálaadás. Olvass még a témában
A méregdrágától a pár ezer forintos megoldásig: így lehet kerti tavad neked is
Olivia Wilde új filmje után kétszer is meggondoljuk, kit hívunk meg vacsorára – Ilyen lett a Meghívás
7 egyszerű trükk, amivel látványosan kevesebb por lesz ezentúl az otthonodban
Tom Holland súlyos szabályt szegett az Odüsszeia forgatásán
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




