Véleménycikk: Schuszter Borka
Nőként vannak bizonyos viselkedések más nőkben, amelyeket elég gyorsan kiszúrok, és amelyek után általában azt gondolom: köszönöm, de ebből a barátságból én inkább kimaradok.
Azonnal szidni kezd valakit a háta mögött
Szerintem nagyon árulkodó, amikor valaki úgy próbál meg kötődni hozzám, hogy az első öt percben elkezd kibeszélni egy harmadik embert.
„Jaj, őt inkább ne is kérdezd, egyébként is egy borzalmas nő…”
És mire kettőt pislogok, már én is egy olyan beszélgetés közepén találom magam, amiben valakit, aki nincs jelen, közösen kellene utálnunk. Olvass még a témában
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
„Amikor megláttam a katicát, tudtam, hogy a nagyi még mindig itt van” – Szeretteink üzenetei a síron túlról
„Az igazság a romantikus film és a pornó között van” – Ezért nem tudja a pasi, mire vágysz az ágyban
Mi számít megcsalásnak? 10 nőt kérdeztünk, hol húzódik a határ
Nem, köszönöm.
Ha úgy akarsz velem bondingolni, hogy azonnal megpróbálsz lerántani ebbe a mocskos kis játékba, abból én nem azt szűröm le, hogy milyen jófej vagy, hanem azt, hogy vajon mikor kerülök majd én sorra.
Persze mindannyian beszélünk másokról. Én is. Van különbség aközött, hogy egy barátnőddel kibeszélsz egy konfliktust, és aközött, hogy vadidegenként valakit azonnal elkezdesz megalázni előttem, hogy ezzel kialakíts közöttünk valami közösséget.
Nálam ez utóbbi elég gyors kizáró ok.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






