Az etológusok, akik évtizedek óta figyelik a kutyák és emberek közötti kommunikációt, óvatosabban fogalmaznak, mint gondolnánk: azt, hogy a kutyák átélnek-e valódi bűntudatot, a tudomány mai állása szerint nem lehet sem bizonyítani, sem cáfolni. Amit viszont biztosan tudni lehet, az az, hogy a jellegzetes bűnbánó testbeszéd önmagában nem bizonyítéka semmiféle belső lelkifurdalásnak.
A bűntudat egy bonyolult, önértékelésen alapuló emberi érzés, amihez szükséges, hogy valaki visszagondoljon a saját cselekedetére, és azt egy elvárt normához mérje. Hogy a kutya agya képes-e erre, azt egyelőre nem tudjuk biztosan, azt viszont igen, hogy a póz, amit bűnbánatnak hívunk, mást jelent.
Amit bűnbánatnak látunk, valójában megadás
Az a klasszikus póz, amit annyira jól ismerünk, tudományos nyelven megadó testbeszédnek nevezhető. A lelapult fül, a leszegett fej, az elkerülő tekintet, a farok begörbítése mind arra szolgál, hogy jelezze: nincs konfliktus, én nem vagyok fenyegetés. Ez egy ősi, a kutyafélék csoportos életéből örökölt viselkedésforma, amely a feszültség csökkentését célozza, nem pedig az elkövetett tett beismerését. Olvass még a témában
Ezért imádsz arról álmodni, amitől a való életben félsz
Nem mindig élvezem a gyereknevelést – de nem tartom magam ettől rossz anyának
Ezt hozza 2026. augusztus 10. a numerológia szerint: tiszta lap és bátor lépések
„Fel akart jönni, de nemet mondtam. Évekkel később láttam a körözési fotóját” – 3 eset, amikor a megérzés mentett meg valakit
Az egyik legismertebb kísérletsorozat, amelyet kutyaviselkedés-kutatók végeztek, pontosan ezt próbálta szétszálazni. A vizsgálatban a kísérletvezető etette meg vagy vette el a kutyáktól a tiltott finom falatot, a gazdikat pedig nem mindig tájékoztatták a valóságnak megfelelően arról, hogy kedvencük evett-e belőle. Ráadásul a gazdikat előre megkérték, hogy vagy szidják meg, vagy barátságosan üdvözöljék a kutyát, amikor visszatérnek a szobába.
A bűnbánó pofi nem attól jelent meg, hogy a kutya tudta, mit tett, hanem attól, hogy a gazdi hangja és testbeszéde megváltozott.

A meglepő eredmény az volt, hogy a szidás önmagában is kiváltotta a bűnbánó arckifejezést, méghozzá erősebben azoknál a kutyáknál, amelyek valójában nem ettek a falatból, mégis dühös fogadtatásban részesültek, mint azoknál, amelyek ténylegesen megették, de barátságosan üdvözölték őket. A kutya reakciója tehát nem az elkövetett tetthez kötődött, hanem a gazdi aktuális hangulatához és testbeszédéhez.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






